Telt házzal indult a Debreceni Egyetemen a Szenior Egyetem őszi kurzusa pénteken. A nyitóelőadást „Új gyógyászati eljárások a debreceni klinikákon a 3. évezredben” címmel Berényi Ervin, a Klinikai Központ elnök tartotta az intézmény Élettudományi Központjában.

- Minden várakozást felülmúlt a Szenior Egyetem tavalyi sikere. Több mint 300 regisztrált hallgatója volt a programnak. Az előző évhez hasonlóan idén is egy-egy szakterület legkiválóbb hazai és nemzetközi szinten elismert szakemberei tartják a változatos tematikájú előadásokat – mondta az idei kurzus első, október 5-i előadásának megnyitóján Bartha Elek oktatási rektorhelyettes.

A professzor kiemelte: büszke a Debreceni Egyetem rendkívül gazdag és szerteágazó portfóliójára, amellyel Magyarországon nagyon kevés felsőoktatási intézmény rendelkezik.

A nyitóelőadást Berényi Ervin, a Klinikai Központ elnöke, az Orvosi Képalkotó Intézet igazgatója tartotta „Új gyógyászati eljárások a debreceni klinikákon a 3. évezredben” címmel az Élettudományi Központ zsúfolásig megtelt előadótermében.

A professzor közvetlen, személyes élményekkel színesített előadásában kitért arra a páratlan előnyre is, amelyet a Klinikai Központ és a Kenézy Kórház integrációja nyújt.

- Látjuk azt, hogy az országban óriási vihar van az egészségügyben. A legfontosabb a betegutak szabályozása, ami nagyon nehéz egy olyan megyében ahol 5-6 kórház van. Ezért nagy lehetőség az, hogy Hajdú-Bihar megyében a betegek 90 százalékának az ellátása egy kézben van, a Debreceni Egyetem betegellátó intézményeiben, a Klinikai Központban és a Kenézy Gyula Egyetemi Kórházban valósul meg – hangsúlyozta az elnök.

Berényi Ervin szerint páratlan lehetőség, hogy a két intézmény egységessé teheti a betegutakat, ami a sürgősségi, az onkológiai és a kardiológiai ellátásban a legfontosabb.
A kifejezetten az idősebb generációnak szóló, két féléves Szenior Egyetem soron következő rendezvényén, október 19-én „Magyar ültetvényesek Indonéziában” címmel Pusztai Gábor, a DE BTK Néderlandisztika Tanszék vezetője tart előadást.

Sajtóiroda-MM