Science Café - tudományról könnyedén

Az előadássorozat az indulása óta eltelt hét év alatt csaknem 100 előadás keretében népszerűsítette közérthető, olykor játékos formában az intézmény falain kívül a Debreceni Egyetem legújabb, legfrissebb és legérdekesebb tudományos eredményeit.

A Science Café a 2019-20-as tanévben is várja a tudomány iránt fogékony közönséget kéthetente, szerda délutánonként a Libri Könyvesboltban.


– Már a kezdetekkor tudatos volt a helyszínválasztás, hiszen olyan környezetet kerestünk tudományos-ismeretterjesztő előadásaink számára, ahol nem csupán a szűk szakmai közönségre, hanem akár több korosztályra, köztük érdeklődő középiskolásokra is számíthattunk az előadásokon – mondta a hirek unideb.hu portálnak Varga Zsolt. A Debreceni Egyetem tudományos igazgatója hangsúlyozta, hogy bár az előadások témaköre elsősorban a természettudományos és műszaki területen elért eredményeket öleli fel, nem hiányoznak a történelmi és irodalmi témák sem.


- Az egyetem oktatói, fiatal kutatói örömmel vállalják a szokatlan helyszínt, hiszen a tudomány népszerűsítésének nem szabhatnak határt az egyetem falai. Az intézmény számára pedig változatlanul fontos szempont, hogy a fiatalokkal még a gimnáziumi évek alatt, pályaválasztás előtt megismertessük, megszerettessük a tudományokat, segítve őket ezzel is a későbbi szakterületük tudatos kiválasztásában – tette hozzá Varga Zsolt.


– Az elmúlt hét év alatt valóban megközelítette a százat előadásaink száma, de soha nem tartottunk attól, hogy az egyetem oktatói-kutatói kifogynának az ötletekből – emelte ki Mándy Zsuzsa. - A rendezvényeken a közönség megismerkedhetett – többek között - az aranycsapat történetével, a Szent Korona amerikai kalandjaival, de azt is megtudhatták, milyen kapcsolatban állnak a képregények a történelemmel, milyen a jó liszt, vagy éppen melyek a mikrosebészet legújabb irányvonalai – sorolta az érdekesebbnél érdekesebb témákat a program főszervezője.


Az idei tanév első rendezvénye szeptember 25-én, szerdán 17 órakor kezdődik a Fórum Bevásárlóközpont Libri Könyvesboltjában (Debrecen, Csapó u. 30.), ahol „3D megoldások alkalmazása a mozgásszervi sebészetben” címmel Manó Sándor, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Ortopédiai Tanszék tudományos munkatársa tart előadást a Science Caféban.


Sajtóiroda - BZs