Oktatói siker a triatlon MEFOB-on

Tiszaújvárosban rendezték meg a hétvégén a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságot (MEFOB) triatlonban. A Debreceni Egyetem képviseletében az intézmény két oktatója is részt vett a versenyen, és mindketten felállhattak a dobogóra.

Az egyetemi oktatók kategóriájában, sprinttávon a 750 méter úszásból, 20 kilométer kerékpározásból és 5 kilométer futásból álló versenyen Varga Zoltán, az Általános Orvostudományi Kar Biofizikai és Sejtbiológiai Intézetének egyetemi docense nyerte az aranyérmet. 1:03:14-es idejének köszönhetően a kategóriájában ő volt a leggyorsabb. Mint mondta, az jelentett számára kihívást, hogy versenyt kellett "futni" az idővel.
Varga Zoltán a dobogó tetején
- Régi, hagyományos versenyről van szó, melynek első napján a csapatok küzdöttek, majd egyéniben mértük össze az erőnket. Az első versenynap a rossz időjárási körülmények miatt nehéz volt, nem is sikerült olyan jól, de még így is közel voltunk a dobogóhoz. Az egyéni verseny már jobban ment, az időjárás sem akadályozott. Nekem a bicikli az erősségem, de szerencsére a futás is jól sikerült, ennek köszönhetően nagyobb előnyre tettem szert, és sikerült megőriznem az első helyet. Többször teljesítettem már nehezebb fizikai próbatételt jelentő hosszú távú Ironman versenyeket, ez a megmérettetés azért volt megterhelő a jóval rövidebb táv ellenére, mert itt a rajttól a célig nagyon magas intenzitással kell pörögni. Egy ilyen versenyen az is sokat számít, hogy milyen gyorsan pattanunk nyeregbe, vagy éppen mennyi idő alatt öltözünk át a versenyszámok között – nyilatkozta a hirek.unideb.hu-nak a győztes egyetemi docens.

A MEFOB triatlon sprinttáv viadalon Szabó Attila, a Szolnok Campus igazgatója is eredményes volt, 1:14:48-as idővel bronzérmet nyert. Szerinte a MEFOB nagyon jó lehetőség arra, hogy ne csak a fiatal amatőr, vagy profi sportolók, hanem az oktatók is megmutathassák magukat.

- Nagyon jó volt, hogy újra lehetett versenyezni. Tökéletesen elégedett vagyok a teljesítményemmel, pláne úgy, hogy közel öt percet sikerült javítanom az egy évvel ezelőtti időmön. A Nagyatádi Ironmanre készülök, amire ez a verseny tökéletes felkészülés volt. Három éve szippantott be a triatlon, a lányaimat vittem edzésre, majd azt vettem észre, hogy futok, úszok. Nagyon sok felnőtt, szenior versenyző volt köztünk, akiknek az eredményei vetekszenek az egészen fiatalokéval. Nagyon jó, hogy azok a felnőttként sportolók, aki triatlonoznak, edzenek, rászánják minderre az időt, a saját egyetemük színében is megmérettethetik magukat, és az elért sikereikkel az intézmény hírnevét öregbíthetik – mondta a campusigazgató.

A verseny eredményeiről további részletek ezen a linken találhatóak. 

Sajtóiroda - BZ