Fejlesztés a Fogorvostudományi Karon

Felújították és bővítették a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karának Fantom, valamint Fogtechnikai laboratóriumát. A korszerűsítések révén a hallgatók XXI. századi technika segítségével sajátíthatják el, a speciális preklinikai gyakorlati tantárgyakat.

Az infrastruktúra megújítását a képzések fejlődése és a hallgatói létszám folyamatos növekedése tette szükségessé. Az építkezés tavaly novemberben kezdődött a földmunkákkal. A felújítás 296 négyzetméternyi területet érintett, az új épületrész 206 négyzetméteres: a Fantom laboratórium 54, a Fogtechnikai laboratórium 41 négyzetméterrel gyarapodott. Egy 8 fős gyakorló termet is kialakítottak. A süllyesztett rézsűs területen 45 férőhelyes kerékpártároló kapott helyet, ezzel is támogatva a környezettudatos közlekedést.

A korszerűsítés az EFOP-4.2.1-16-2017-00015 jelű, „A Debreceni Egyetem felsőoktatási infrastruktúra fejlesztése a gyakorlati és szakmai képzés megújítása érdekében” című projekt keretében valósult meg.

A munkálatok során nemcsak az új épületrészek kialakítása és a régiek renoválása történt meg,  hanem a fantom, illetve fogtechnikai munkaasztalokat, valamint digitális fogászati oktató rendszert is beszereztek. A „Dental Teacher” lehetővé teszi a hallgatók által manuálisan végzett feladatok objektív kiértékelését. A beruházásnak köszönhetően Európa egyik legmodernebb fogászati Fantom komplexumát vehették birtokba a hallgatók a Debreceni Egyetemen.
                                                        
Sajtóiroda - OCs