Laki Kálmán-díjat kapott a debreceni professzor

Kiss Csongor professzor több évtizedes kiemelkedő szakmai munkáját rangos kitüntetéssel, a Laki Kálmán-díjjal ismerte el a Magyar Thrombosis és Haemostasis Társaság. A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikájának egyetemi tanára a gyermekhematológia és -onkológia meghatározó alakjaként, a gyógyításban, a tudományos tevékenységben és a szakorvosok generációinak képzésében egyaránt meghatározó szerepet vállalt. A professzor a kitüntetést a társaság legutóbbi kongresszusán vehette át.

Kiss Csongor egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. 1980-ban végzett általános orvosként, majd csecsemő- és gyermekgyógyászat, hematológia, klinikai onkológia és gyermekhemato-onkológia szakvizsgát szerzett. 1994-től a gyermekklinika Gyermekhematológiai-onkológiai Osztályát, később az ebből Magyarországon elsőként létrejött Gyermekhematológiai-Onkológiai Tanszéket vezette. Nevéhez fűződik többek között az experimentális gyermekhematológiai munkacsoport és laboratórium létesítése, valamint a gyermekhematológiai-onkológiai részleg folyamatos fejlesztése. A vérzékeny betegek gondozásában szerzett tapasztalataira építve 2022-ben megbízást kapott a veleszületett vérzékenységben és trombofíliában szenvedő betegek ellátásának szakmai koordinálására a Klinikai Központban. 

-    Már pályám kezdetén elköteleződtem a gyermekhematológia és -onkológia, ezen belül pedig a leukémiás és a vérzékenységben szenvedő gyermekek kezelése és e betegségek kutatása mellett. A véralvadási zavarok iránti érdeklődésemet egy, a ritka, örökletes Hermansky–Pudlák szindrómában szenvedő gyermek esete is meghatározta, akit Muszbek László professzor és munkatársai segítségével diagnosztizáltunk, ami Magyarországon akkor még elég kivételesnek számított. Később kollégáimmal a hemofíliás gyermekek gondozásában végeztünk jelentős munkát a Vérellátó Intézettel szoros együttműködésben. Klinikai kutatóként részt vettem az új faktorkészítmények és a korszerű, nem faktor alapú terápiák vizsgálatában, valamint hazai bevezetésében is – ismertette Kiss Csongor professzor.  

A XIII-as véralvadási faktor kutatása révén a hemosztázis területét a leukémiakutatással is összekapcsolta, és olyan összefüggések feltárásához járult hozzá, amelyek a gyermekkori leukémia prognózisának pontosabb megértését segíthetik. A trombózis, különösen a gyermekkori tromboembóliás betegségek kezelése ugyancsak fontos klinikai és kutatási területévé vált. Gyógyító, kutató és oktató tevékenysége mellett a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány kuratóriumi elnöke. 
Ezt a sokoldalú szakmai életművet ismerte el a Magyar Thrombosis és Haemostasis Társaság a Laki Kálmán-díjjal.  

-    Rendkívül szívet melengető érzés egy ilyen díjat megkapni. Különösen nagy jelentőségű, mert a közvetlen szakmai közösségem tartott méltónak az elismerésre. Ez rövid időn belül a harmadik ilyen jellegű díjam, hiszen tavaly a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat a Schuler Dezső Életműdíjjal tüntetett ki, idén megkaptam az Általános Orvostudományi Kar Fornet Béla Emlékérem és Jutalomdíját, most pedig a Magyar Thrombosis és Haemostasis Társaság tartott érdemesnek a Laki Kálmán-díjra. Mindhárom elismerés nagyon értékes számomra, további ösztönzést és motivációt is adnak a munkámhoz – mondta a Laki Kálmán-díj kapcsán Kiss Csongor.  

A professzor az elismerést a társaság legutóbbi kongresszusán vehette át.  

-    Kiss Csongor professzor munkássága során kiemelkedő szerepet vállalt a hemofíliában és más ritka, veleszületett vérzékenységben szenvedő gyermekek ellátásában és gondozásában, valamint a szakorvosok több generációjának képzésében. Szakmai munkájában a tudományos igényesség a betegek iránti elkötelezettséggel párosul. A díjjal a gyógyítás mellett a tudományos műhelyteremtésben és a fiatal szakemberek támogatásában elért eredményeit is elismerjük – emelte ki Bagoly Zsuzsa, a Debreceni Egyetem egyetemi tanára, a Magyar Thrombosis és Haemostasis Társaság elnöke. 

Hozzátette: Kiss Csongor professzor a Magyar Thrombosis és Haemostasis Társaság korábbi elnökeként és jelenlegi vezetőségi tagjaként a hazai szakmai közösség összefogását és fejlődését is hosszú évek óta szolgálja. 

Sajtóközpont - CzA

Last update: 2026. 11. 04. 15:34