Évről évre folyamatosan növekszik azok száma, akik a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán szeretnének továbbtanulni – derült ki az intézményt fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kihelyezett kuratóriumi ülésén csütörtökön.

 - Rendkívül jól járt az alapítványi formába történő átszervezéssel a Debreceni Egyetem. Például míg korábban szinte minden, az intézményt érintő fontos pénzügyi, vagyonkezelési kérdésben Budapesten döntöttek, addig ezekről most itt, helyben lehet határozni, vagyis erősödött az autonómia – mondta a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán (DE ÁJK).  

Kossa György hozzátette: az elmúlt két évben ugyanakkor számos negatív hatás ért minket. Előbb jött a járvány, aztán az energiaárak drasztikus emelkedése, a forint árfolyamának ingadozása, az infláció és a háború. Ennek ellenére mégis sikerült eredményesen gazdálkodni, a problémákra megoldásokat találni.

Jó érzésnek nevezte, hogy tapasztalatai szerint az egyetemen mindenki úgy spórolt az energiával, mintha otthon lenne. Lekapcsolták a lámpákat, becsukták az ablakokat, ajtókat, visszafogták a fűtést.. Részben ennek is köszönhetően olyan komoly beruházások várhatók a közeljövőben, mint például a Műszaki Kar Ótemető utcai épületének felújítása és egy új szárny építése, valamint a Kémiai Épület rekonstrukciója.  

- Ami az oktatást illeti, nekünk értékeket kell közvetíteni. A legfőbb érték az, amit a hallgatók is elvárnak, hogy az itt kapott oklevelük a munkaerőpiacon a legmagasabb értéket képviselje. A mi felelősségünk, hogy az ő életpályájuk hogyan fog alakulni. A cél, hogy amikor az itt végzett hallgató egy munkahelyre jelentkezik és azt mondja, hogy a Debreceni Egyetem jogi karáról jön, akkor örüljenek neki, mert tudják, hogy az egy jó diploma – fogalmazott a kuratórium vezetője.

Hangsúlyozta: gyorsan változó világban élünk, amely olyan újdonságot is hoz, mint például a mesterséges intelligencia térnyerése. Emiatt sok új jogszabályra is szükség lesz a közeljövőben, mely által új „jogi kutatási csemegék” jönnek létre.  


- 27 éve indult újra a jogászképzés Debrecenben. Mostanra a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara a hazai jogászképzési palettán stabil, előkelő helyet harcolt ki magának – jelentette ki a kar dékánja a kuratóriumi ülésen.

Szikora Veronika arról számolt be, hogy egyre népszerűbb a kar, évről évre többen jelölik meg a felvételi eljárásban. 11 tanszék 47 oktatójának részvételével zajlik az oktatás, a hallgatók száma megközelíti a kétezret. A felsőoktatási szakképzéstől a doktori képzésig minden szint elérhető az ÁJK-n, egyebek mellett jogi asszisztenseket, igazságügyi-igazgatási szakembereket és természetesen jogászokat képeznek. A jogászdiplomával már rendelkező hallgatókat az angol nyelvű European and International Business Law LLM mesterképzésre, valamint doktori képzésre várják.  

- A piaci igényekre reagálva és a jelentkezők számát figyelembe véve olyan új szakjogász képzéseket is indítottunk, mint a fogyasztóvédelmi szakjogász és az alternatív vitarendezési szakjogász. A startjelre vár a compliance (megfelelési) szakjogász és az ingatlanjogi szakjogász képzés. Vannak olyan szakok, amiket csak kétévente indítunk. A képzési időt csökkentettük, viszont több gyakorlati időt biztosítunk és gyakorló jogászokat vonunk be az oktatásba – sorolta a dékán.

Az ÁJK doktori képzésében részt vevő hallgatók száma az elmúlt öt évben folyamatosan emelkedik. Jelenleg 98-an tanulnak ebben a formában, köztük 30 külföldi. Szikora Veronika szerint ez annak tudható be, hogy az üzleti világban is egyre több jogászra van szükség.  


Terveik között említette Szikora Veronika a nemzetközi kapcsolatok erősítését, angol és német nyelvű képzések fejlesztését. Ezen felül minden szinten bevezetnék az elektronikus ügyintézést, valamint fizikális-mentális egészségmegőrzési programot is indítanának a karon.
 
A kuratórium elnöke gratulált az elért eredményekhez, valamint támogatást ígért az Állam- és Jogtudományi Kar céljainak megvalósításához.


 
 
Sajtóközpont - OCs