Szobor a példaadó professzornak

Halálának 20. évfordulóján tanítványai, családtagjai, barátai és egykori kollégái körében avatták fel Árvay Sándor professzor szobrát a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája előtt. A klinikaigazgató mellszobra Ecsedi Zsolt szobrász munkája.

- Örömteli, amikor a Debreceni Egyetem szoborral tiszteleghet egy olyan egykori kiemelkedő oktatója, kutatója és gyógyítója előtt, mint Árvay Sándor professzor. Mindez egyben visszaemlékezés arra, hogy mi történt Debreceni Egyetem és jogelődjeinek életében - mondta köszöntőjében Csernoch László rektorhelyettes. Beszédében kitért arra, hogy Árvay professzor az 1920-as évek elején éppen ebben az intézetben kezdte el tudományos diákköri tevékenységét és hét évet töltött ott.

- Árvay professzor egész életútja példaként szolgálhat a mai fiatal orvosgeneráció számára. A hűség, a kitartás, a szakmai igényesség és a szerénység példája – fogalmazott Mátyus László, az Általános Orvostudományi Kar dékánja a május 26-ai szoborvatón elmondott beszédében. Felidézte Árvay Sándor életének momentumait és szólt arról, hogy több tízezer gyermeket segített a világra, számos könyvet, számtalan tanulmányt írt és ideális vezető, legendás tanár volt, aki több nőgyógyász generációt nevelt fel.

A Klinikai Központ vezetése nevében Kappelmayer János professzor mondott beszédet, aki kiemelte, hogy Árvay Sándor 1951-ben lett a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója és 22 éven keresztül vezette azt. A Laboratóriumi Medicina Intézet igazgatójaként személyes háláját fejezte ki azért az előrelátó munkáért, amelyet az ötvenes és hatvanas években Árvay professzor végzett.

- Ő indította el a napjainkban is alkalmazott izotópdiagnosztikai vizsgálatokat, valamint a klinikai genetikát. Ezek a rendkívül előrelátó döntések megalapozták a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika akkori és későbbi jó hírnevét – hangsúlyozta Kappelmayer János.


A klinika jelenlegi igazgatója, Póka Róbert megemlékezésében felidézte 2013-as kinevezésekor tett célkitűzését, mely szerint elődeinek kellő emléket állít és ápolja azt, hiszen a jövő a múltban gyökerezik. Hozzátette: a professzor végakaratában azt kérte, hogy ültessenek egy tölgyfát az emlékére, így az idei Föld napján egy előnevelt, iskolázott, 20 éves tölgyfa kapott helyet a klinikával szemben. Póka Róbert reményét fejezte ki, hogy a tölgyfa, a most felavatott szobor látóterében, évszázadokon át az Árvay-szellemiséget hirdeti majd.

A szobor felállítását első alkalommal Árvay professzor közvetlen utódja, Lampé László kezdeményezte, majd a klinika további igazgatói, Borsos Antal és Tóth Zoltán professzorok is kísérletet tettek erre. Az egykori klinikaigazgató szobra végül halálának idei, 20-ik évfordulójára a Debreceni Egyetem, az ÁOK, a Klinikai Központ és a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika közös finanszírozásával valósult meg. A bronzból készült 70x60x30 cm-es méretű, az életnagyságtól megközelítőleg 25%-kal nagyobb alkotást Ecsedi Zsolt szobrászművész készítette. Az alkotót a szoboravatás után mesterei Makoldi Sándor szobrászművész és Török Péter Ybl-díjas tájépítész méltatták. A szobor leleplezését követően a szakemberek emlékülésen idézték fel az egykori klinikaigazgató tudományos eredményeit és munkásságát.

Sajtóiroda-MM