Mérföldkő a Belklinika történetében

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Belgyógyászati Klinika szakmaspecifikus részlegeinek alapítása, illetve az ország egyik legnagyobb belgyógyászati intézményének létrejötte alkalmából emlékfát ültettek és emléktáblát avattak a Klinikai Központ Nagyerdei Campusán. Az átalakításokat mérföldkő-jelentőségűnek nevezte Szabó Zoltán, a Klinikai Központ elnöke a csütörtöki ünnepségen.

A Belgyógyászati Klinika története 1921-ig nyúlik vissza, az intézmény akkor kezdte meg működését Csiky József egyetemi tanár vezetésével. Szabó Zoltán, a Klinikai Központ elnöke ünnepi köszöntőjében felidézte a Belgyógyászati Klinika történetének kiemelkedő eseményeit és emblematikus vezetőit, akik nem csak szakmai tudást, hanem iskolaalapító szellemiséget és példaértékű szemléletet is biztosítottak az akkori és jövő nemzedékei számára. 

A jelenről szólva Szabó Zoltán kiemelte: az intézmény életében az egyik legnagyobb változás, hogy a korábbi Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Belgyógyászati Osztálya klinikai rangot kapott, és a Belgyógyászati Klinika D épületeként folytatja működését. Az integrációval egy több mint 500 ágyas, egységes intézmény jött létre. 

- Az immáron négy épületben működő Belgyógyászati Klinika mind méretében, mind pedig a szakorvosok, vezető oktatók számában Magyarország egyik legnagyobb belgyógyászati intézményévé nőtte ki magát, eredményeivel méltán hozzájárulva a Debreceni Egyetem és a Klinikai Központ jó hírnevének öregbítéséhez – emelte ki Szabó Zoltán professzor.

A professzor hozzátette: a Klinikai Központ vezetősége elhivatott annak érdekében, hogy a Belgyógyászati Klinika eddigi dinamikus fejlődése és a betegellátás színvonalának emelése töretlenül folytatódhasson. Ezért alakították ki a közelmúltban a Belgyógyászati Klinika szakmaspecifikus részlegeit is.

- Ez a jelentős szerkezeti és szervezeti átalakítás a Belgyógyászati Klinika megingathatatlan egysége mellett az egyes szakterületek további fejlesztésének alapjául szolgál. A klinikai részlegek vezetésére nagy szakmai tudással bíró, kiváló vezetői képességekkel rendelkező gyógyító orvosokat kértünk fel, s meggyőződésünk, hogy tenni akarásuk, elkötelezettségük révén szavatolni fogják az egységes Belgyógyászati Klinika további fejlődését – fejtette ki a Klinikai Központ elnöke. 

A Belgyógyászati Klinika történetének, kimagasló eredményeinek és reményteli jövőjének tiszteletére az ünnepségen tölgyfát ültettek, amely egyúttal jelképezi az egységes Debreceni Egyetemet, annak Klinikai Központját és benne a Belgyógyászati Klinikát, mely még nagyobb ívű fejlődés elé nézhet a jövőben. Az emlékfát Papp László, a Debreceni Egyetem Botanikus Kertjének igazgatója adományozta a Klinikai Központnak. 

- A tölgyfa szimbolizálja többek között a fiatalságot, a hosszú életet, az erőt, a kitartást, a nemes lelkületet, a becsületet, a tudást, a bölcsességet, a jellem szilárdságát. Emellett jelképezi a határozott akaratot, a nagylelkűséget, az igazmondást és a bátorságot. A jelenlévők is mind arra törekednek, amit kifejez ez a tölgyfa – hangsúlyozta ünnepi beszédében Papp László

A tölgyfát Szabó Zoltán, a Klinikai Központ elnöke és Balla József, a Belgyógyászati Klinika igazgatója ültette el. Ezt követően a professzorok leplezték a fa mellett álló emlékkövet.


Az emlékkővel és a rajta elhelyezett emléktáblával a Klinikai Központ, valamint a Belgyógyászati Klinika vezetősége az egységes Belgyógyászati Klinika iránti elkötelezettségét, az elődök iskolateremtő munkásságát és a klinika kimagasló teljesítményét kívánja elismerni és az utókor számára megörökíteni.

Sajtóközpont - CzA