„Miniegyetem” Pallagon

A hallgatói létbe kóstolhattak bele a Balásházy diákjai – a Debreceni Egyetem oktatói tartottak előadásokat az érettségi előtt álló fiataloknak. Az idén búcsúzó középiskolások helyére már várják az utánpótlást!

Egy héten át vehettek részt rendhagyó órákon, és érezhették magukat egyetemi hallgatónak a DE Balásházy János Gyakorló Középiskolájának és Kollégiumának tanulói. A diákok a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudomány és Környezetgazdálkodási Kar, valamint a Gazdaságtudományi Kar oktatóinak segítségével bővíthették tudásukat a középiskolás tananyaghoz kapcsolódóan január 23-26. között.

- A szakemberek által tartott órákon tanulóink bepillantást nyertek az iskolánkban folyó ágazati képzésekhez kapcsolódó egyetemi karokon folyó szakmai, tudományos és kutatói munkába. A Balásházyban mezőgazdasági és közgazdasági tanulmányokat folytató diákoknak a Debreceni Egyetem agrár- és gazdaságtudományi képzései kiváló lehetőséget nyújthatnak a továbbtanulásra – tájékoztatott Kovács Árpádné Molnár Judit igazgató.

Novotniné Dankó Gabriella a modern állattenyésztési ismeretekről, Kincses Sándorné az egészséges élelmiszerekhez vezető úthoz kapcsolódó egyetemi tanulmányokról, Szabó András az öko(bio) gazdálkodás eredetétől a napjainkig vezető útról, Vántus András pedig az állattartás-technológia (szarvasmarha és sertés) gépesítéséről tartott érdekfeszítő szakmai előadást. Fazekas Balázs és Droppa Dóra a Gazdaságtudományi Kar képzési struktúráját ismertette az érettségi és felvételi előtt álló középiskolásokkal, akik egy interaktív pénzügyi és számviteli órán is részt vehettek.

A hét zárásként csütörtökön csaknem 90 mezőgazdaság ágazatos diák vett részt a Magyarországon agráripari csúcsrendezvénynek számító AGROmashEXPO és Agrárgépshow kiállításra szervezett szakmai tanulmányúton. Az élelmiszer ágazatos tanulók a Nárcisz Birtok sajtüzemét és a Hajdúhús Kft. üzemét látogatták meg.

A szakmai vizsga előtt álló, búcsúzó diákok helyére már várják a mezőgazdaság, a közgazdaság, az élelmiszeripar és a labdarúgás iránt érdeklődő általános iskolások jelentkezését.

- A Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolája és Kollégiuma szeptemberben is indít mezőgazdaság, közgazdaság, élelmiszeripar, valamint parképítő- és fenntartó ágazati szakgimnáziumi osztályokat. A képzésben részt vevő tanulók a 12. évfolyam végén a sikeres érettségi mellé már munkavégzésre jogosító bizonyítványt is kapnak. További egy év technikusi képzés után pedig OKJ-s szakképzettséget igazoló bizonyítványt szerezhetnek – hangsúlyozta az intézményvezető.

A Pallagi középiskola a labdarúgás iránt érdeklődő fiúk és lányok jelentkezését is várja a sportiskolai kerettantervre épülő gimnáziumi képzésére. A sportoló tanulóknak a Debreceni Labdarúgó Akadémiával és a DEAC-cal együttműködve egy helyszínen nyújt az intézmény kiváló lehetőséget a tanulásra, modern környezetet az edzéshez és komfortos kollégiumi elhelyezést.

A Balásházyba február 15-ig lehet benyújtani a jelentkezési lapokat. A felvételről a jelentkezők hozott pontja alapján döntenek, de a sportiskolai osztályba jelentkezőknek egy sportszakmai válogatáson is meg kell felelniük.

A felvételi eredményekről április 26-ig kapnak értesítést a diákok. Bővebb információ ide kattintva érhető el.

Sajtóiroda-TB