Ipari forradalom a Műszaki Karon

Tovább erősíti ipari kapcsolatait és Siemens oktatótermet hoz létre a Debreceni Egyetem Műszaki Kara a Mechatronikai Tanszék oktatási-kutatási kínálatának bővítésére. A kezdeményezéshez indulásként jelentős, csaknem 60 millió forint értékű műszer-, szoftver- és eszközadománnyal járult hozzá a cég. Az erről szóló megállapodást szerdán írták alá a Főépület Karácsony Sándor termében.

A Debreceni Egyetem (DE) a kormányzattal együttműködve fejleszti műszaki képzéseit, melynek eredményként az intézmény járműipari kutatócentrumot alakít ki a városban, és hamarosan új épületszárnnyal bővül a kar épülete az Ótemető utcai campuson, ahol a Siemens-labor is helyet kap majd.

- A Debreceni Egyetem célja a műszaki képzés infrastrukturális hátterének gyarapítása és fejlesztése, hiszen a városba folyamatosan érkeznek az újabb cégek, amelyek működéséhez elengedhetetlen a megfelelő végzettségű mérnökutánpótlás biztosítása – fogalmazott köszöntőjében Ailer Piroska. A DE műszaki innovációért és képzésfejlesztésért felelős rektorhelyettese hangsúlyozta: ez a munka elkezdődött, de nem ért véget, hiszen az új képzések, specializációk bevezetését a vállalatok igényei, javaslatai alapján alakítja az intézmény.

– Az oktatómunkába az egyetemmel, ezen belül is a Műszaki Karral együttműködő cégek munkatársai is bekapcsolódhatnak, biztosítva ezzel a következő mérnökgeneráció számára az elméleti tudás mellett a naprakész gyakorlati ismereteket. Ennek része lesz a jövőben a Siemens-szel most kötött megállapodás is – emelte ki Ailer Piroska.

A DE Műszaki Karának (MK) valamennyi ipari partnere saját labort működtet a karon.

A 175 éve, ebből Magyarországon 135 éve működő Siemens – amely kategóriájában a világ élmezőnyében szerepel – a kar 14. ipari laboratóriumát hozza létre, amelyben a tervek szerint a legkorszerűbb technológiák alkalmazásával 15 munkaállomáson egyszerre 30 hallgató ismerkedhet az eszközökkel.

– A mérnökutánpótlás biztosítása, az egyetemeken folyó kutató-fejlesztőtevékenység alkalmazása a Siemens egyik motorját jelenti a 4. ipari forradalom idején – mondta az együttműködési megállapodás aláírását megelőzően Jeránek Tamás. A Siemens Zrt. vezérigazgatója úgy vélte, a korábban megkezdett közös munka most kicsúcsosodhat, és olyan eredményeket hozhat, amelyeknek köszönhetően a DE versenyképesebb oktatást biztosíthat hallgatóinak, akik valós ipari környezetnek megfelelő laborban sajátíthatják el ismereteiket, így a vállalat valós gyakorlati tudással rendelkező fiatal mérnököket alkalmazhat.

A vezérigazgató a távlatokat előrevetítve vázolta az együttműködés bővítésének lehetőségeit is, amely kiterjedhet – többek között – az oktatók továbbképzésére, az eszközök folyamatos frissítésére, valamint karbantartására egyaránt.

– Az adomány elsősorban a mechatronikai mérnök alap- és mesterképzésben résztvevői, mintegy 500 hallgató számára teremt új lehetőségeket, jelenleg a csaknem 60 milliós eszközadomány jóvoltából, a későbbiekben a fejlesztésnek köszönhetően kialakított új szárnyban a Siemens-laborban is, ahol a mechatronikai hallgatók a cég digitális technológiáihoz kapcsolódó kompetenciákat sajátíthatják el, és ahol már az egyetem más karain tanuló diákok is ismerkedhetnek majd a technikai újdonságokkal – mondta Husi Géza.

A DE MK dékánja az aláírást követően bejelentette, hogy az intézmény Szenátusa legutóbbi ülésén jóváhagyta a Műszaki Kar villamosmérnök mesterszak indítására vonatkozó kérelmét. A Magyar Akkreditációs Bizottság pozitív bírálata esetén a következő évi felvételi eljárás során akár már erre az új képzésre is jelentkezhetnek a felvételizők.

Sajtóiroda – BZs