Nemzetközi felhozatal a Campuson

Kilenc színpadon és hat további helyszínen sokszínű könnyűzenei programmal és változatos kulturális-művészeti rendezvényekkel várja látogatóit idén hazánk legkomfortosabb nyári fesztiválja. A Campus Fesztivál Egyetem Tér helyszínén idén is ízelítőt ad a tudomány érdekességeiből a Debreceni Egyetem.

Tavaly a járvány miatt alig három hónap állt a szervezők rendelkezésére ahhoz, hogy tető alá hozzák Kelet-Magyarország legnagyobb zenei-kulturális eseményét. Ennek tükrében kirobbanó sikernek mondható, hogy a csak magyar fellépőket felvonultató fesztiválon négy nap alatt 87 ezer látogató fordult meg. Idén a Campus magasabb sebességi fokozatra kapcsol: visszatérnek a nemzetközi produkciók a debreceni fesztiválra.   

- A holland sztár-dj, Tiësto egész biztosan a fesztivál történetének egyik legemlékezetesebb szettjét állítja majd össze EDM, progresszív house és trance számaiból. Ugyancsak már ősz óta tudjuk, hogy a különleges hangú és személyiségű norvég énekesnő, Aurora is Debrecenben koncertezik majd. Az ő karrierje az elmúlt években elsősorban annak köszönhetően szárnyal, hogy elénekelte a Jégvarázs című rajzfilm híressé vált betétdalát és nagyon sokan követik a Tiktokon is – mondta Süli András programigazgató. Hozzátette: mellettük a pénteki nap headlinere a svéd Zara Larsson lesz. A popdíva legnagyobb slágere, a Lush Life már jóval egymilliárd meghallgatás fölött jár. Szintén fellép a Magyarországon kirobbanóan népszerű angol Chase & Statusduó, akik a drum’n’bass, a dubstep és a basszusokkal gazdagon dúsított elektronika világából gyúrják össze dalaikat, melyekkel számos európai nagy fesztiválnak voltak már kiemelt főfellépői az elmúlt években.  

Új színfolt lesz még a felhozatalban a brit Sigala, azaz Bruce Fielder, aki sorra gyártja a „táncparkettdöngető” dalokat, többek között olyan zenészekkel együttműködve, mint John Newman, Craig David vagy Paloma Faith. Ugyancsak a brit szigetekről, csak egy teljesen más színtérről érkezik az 1979-ben alakult, punk-rock legendának nevezhető zenekar, a The Toy Dolls.  

- A nagy nevek mellett igazi zenei csemegékből sem lesz hiány – fogalmazott Süli András. Kifejtette: itt lesz a német Christian Löffler az elektronikus színtér egyik legizgalmasabb kortárs alakja, akinek fimzenés hangulatú zenéje egyszerre hívogató és komor. Szintén színpadra lép az ausztrál hardcore-punk színtér kultikus klubzenekara, a Deez Nuts, az elmúlt évek egyik európai felfedezettjének számító, szuggesztív angol soul-pop énekes-dalszerzőnő, Charlotte OC, valamint a minden koncertjén frenetikus jazz-funk-dance „őrületet teremtő” kilenctagú holland brigád, a Jungle By Night.  

 
Természetesen mindemellett idén is több mint 200 magyar előadót lát vendégül a fesztivál – nehezen találunk olyan stílust és zenei szubkultúrát, amely ne jelenne meg valamilyen formában a programban. A Campus mára az egyetlen nagyfesztivál maradt, amely önálló színpadot dedikál a rockzenének és a már említett külföldi nevek mellett több mint 30 prominens hazai rock/punk/metal előadónak biztosít fellépési lehetőséget.  

A felhozatalban helyet kapnak a legnépszerűbb, sokezres tömeget vonzó zenekarok mellett a feltörekvő tehetségek is. A legfiatalabb generáció igényeire reagálva idén önálló színpadot kap a hiphop, a rap és a trap; valamint újdonságként egy egészen különleges atmoszférájú, az underground elektronikus zenék kedvelőit kiszolgáló programhelyszín indul el a Nagyerdő fái között, a helyben méltán elismert Forest Bump szervezőcsapattal közösen.     

A Campus elmaradhatatlan fesztiválhelyszíne az Egyetem Tér, ahol idén is érdekes előadásokkal, színes kísérletekkel, valamint a tudomány megannyi izgalmas részletével várják az érdeklődőket a Debreceni Egyetem polgárai.

A részletes napi programbontás 2022. március 30-ától lesz elérhető a fesztivál honlapján és közösségi média oldalain, például itt.  

 

Sajtóiroda