Sikerekkel zárta az évet a DEAC

A Debreceni Egyetem férfi kosarasai kiütéses győzelemmel, a női kosárlabdacsapat 40 pontos sikerrel búcsúzott az idei szezontól. A futsalosok viszont kénytelen voltak lemondani az év utolsó meccsét.

A DEAC Kamilla Gyógyfürdő férfi kosarasai 95-51-re verték pénteken a tabella második felén álló Salgótarjáni KSE együttesét az NB1/B kosárlabda bajnokságban.

- Egész héten sérülésekkel küszködtünk, ezért több problémával is kellett foglalkoznunk, de szerencsére a mérkőzésen ennek nyoma sem látszott. Agresszív védekezésünknek, és végre most már jó külső dobószázalékunknak köszönhetjük, hogy magabiztosan tudtunk nyerni – mondta Ferenczi Tamás.

A DEAC férfi kosárlabdacsapatának vezetőedzője szerint erre a teljesítményre 2017-ben is lehet építkezni. A bajnokságban most háromhetes szünet következik, ezalatt bőven lesz idő rendezni a sorokat.

A felsőházi rájátszást jelentő negyedik helyen zárta a 2016-os esztendőt a DEAC női kosárlabdacsapata, miután szombaton 92-52-re legyőzte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem együttesét. Kovács Imre tanítványai magabiztosan játszottak, nem sok esélyt hagytak a tabella hátsó feléhez tartozó fővárosiaknak.

- Végig kézben tartottuk a mérkőzést és megérdemelten nyertünk. Örülök, hogy mindenki játszott és hasznos perceket töltött a pályán – fogalmazott a vezetőedző.

A DEAC női NB1-es futsalcsapata ebben az évben utoljára szombaton lépett volna pályára a Szekszárd ellen, de sérülések és betegségek miatt kénytelen volt lemondani a találkozót. A mérkőzést később sem játsszák le, ebből a fordulóból így kimaradt a DEAC, a Szekszárd pedig megkapta a bajnoki pontokat: 3-0-val nekik adták az elmaradt mérkőzést.

Sajtóiroda/DEAC