Összefogás a méhnyakrákos betegekért

A Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara idén is csatlakozott a European Cervical Cancer Assiciation (ECCA) kezdeményezéséhez, az Európai Méhnyakrák Megelőzési Héthez azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a szűrővizsgálat és a HPV elleni védőoltás fontosságára.

Az Egészségügyi Kar Védőnői Módszertani és Prevenciós Tanszéke hetedik éve vesz részt az európai megelőzési hét programjaiban. Az idei rendezvénysorozathoz kapcsolódóan a betegekkel való együttérzés és a segítő támogatás kifejezéseként a kar dolgozói és hallgatói a méhnyakrák és a HPV elleni védelmet szimbolizáló gyöngykarkötőket fűztek pénteken délelőtt a kar „A” épületének aulájában.

Az Egészségügyi Kar Védőnői Módszertani és Prevenciós Tanszéke a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Egészségfejlesztési Osztályával, a Nyíregyházi Mályvaponttal, valamint a Miraculum Egyesülettel együttműködve rendezte meg a figyelemfelhívó akciót.

- A kezdeményezéssel azt erősítjük, hogy a daganatos betegségek, köztük a méhnyakrák megelőzhető, a szűrővizsgálatokon való részvétel elengedhetetlen és életmentő. Tanszékünk számára fontos, hogy a megelőzés mellett tegyük le a voksunkat, a nők egészégvédelme, egészségfejlesztése prioritást élvez a tevékenységünkben. Elsősorban ugyan oktatással foglalkozunk, de igyekszünk támogatni minden ilyen társadalmi megmozdulást - nyilatkozta a hirek.unideb.hu-nak Jávorné Erdei Renáta, a Védőnői Módszertani és Prevenciós Tanszék vezetője.

A gyöngyfűzésen a járványügyi helyzet miatt egymást váltva, kis csoportokban, néhány perces foglalkozásokon vehettek részt az EK dolgozói és a hallgatók. Az elkészült gyöngykarkötőket a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályán fekvő daganatos betegekhez juttatták el.

Az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét magyarországi főszervezője a méhnyakrákban szenvedő nők gyógyulását és a megelőzést segítő Mályvavirág Alapítvány volt.


Sajtóiroda - BZ