Jelentős változás a tanárképzésben

A 2022-es felsőoktatási felvételi eljárásban már kizárólag osztatlan, öt éves tanárképzésre jelentkezhetnek mindazok a leendő hallgatók, akik a pedagóguspályát szeretnék választani élethivatásul.

A változás a Debreceni Egyetemen (DE) a közismereti tanárképzésben résztvevőket, így a Bölcsészettudományi (BTK), a Természettudományi és Technológiai (TTK), az Informatikai (IK) és a Zeneművészeti Karokat (ZK) érinti, ahol a korábbi 4+1 és 5+1 éves, osztatlan tanárképzés helyett már csak az új öt éves képzési formákat indíthatják a következő tanévtől. 

A magyar felsőoktatásban az elmúlt évtizedek során több változás is érintette a tanárképzést: a 2006-os csatlakozás a bolognai folyamathoz, melynek során bevezették a kétszintű képzési rendszert, így a három éves alapszakos képzést követően két és fél éves mesterszakon tanulhattak tovább a hallgatók.  

– Mivel a felvételi mutatók szerint csökkent az érdeklődés a tanárképzés iránt, 2013-ban ismét bevezették az osztatlan tanárképzést, amelyben az általános iskolai öt évig, a középiskolai tanárképzés pedig hat évig tartott. Mindkét esetben az utolsó a gyakorlati évet jelentette, amikor az egyetemi képzést követően már iskolai keretekben sajátíthatták el a tanári mesterség csínját-bínját a leendő pedagógusok – ismertette a hirek.unideb.hu portálnak az előzményeket Forisek Péter

A DE Tanárképzési Központjának főigazgatója kiemelte: a mostani reform egyrészt öt éves formában egységesíti a képzést, amely az általános és középiskolai tanításra egyaránt feljogosítja majd a diploma megszerzését követően a végzősöket, másrészt pedig az oktatásban az elméleti anyag elsajátítása mellett még hangsúlyosabban jelenik majd meg a gyakorlati képzés, a hallgatók már az első évtől kezdve ismerkedhetnek az egyetemi gyakorlóiskolákban és partnerintézményekben zajló mindennapi tevékenységgel. 

Emellett az új osztatlan tanárképzésben jelentősen megemelkedik a szakmódszertanok óraszáma is, a korábbi kettő, illetve négy helyett hat ilyen jellegű gyakorlatot teljesítenek majd a hallgatók.  

Az önálló oktatási tevékenység is hamarabb kezdődik a jelenlegi képzéshez képest, a leendő pedagógusok egy tapasztalt gyakorló iskolai vezetőtanár, vagy egy partneriskola mentortanára irányításával bekapcsolódnak az oktatásba, és órákat is tarthatnak.  

– Összességében így valamennyi gyakorlattípusnál nagyon szoros minőségbiztosítási rendszert építünk ki, amelyben számítunk az egyetemi tanszékek, a gyakorló- és a partneriskolák együttműködésére – hangsúlyozta a főigazgató. 

Az új típusú osztatlan tanárképzésre a 2022-es felvételi eljárásban lehet először jelentkezni, az első évfolyam 2022 szeptemberében indul, így a jövő év februárjában már nem lehet felvételizni a korábbi, 2013-ban indult osztatlan tanárképzésre. 

Az új öt éves forma változást hoz a Debreceni Egyetem meglévő tanárképzési kínálatában is: megszűnik a BTK-n a közösségi művelődés tanára, valamint a TTK-n a természetismeret-környezettan tanárszak, utóbbi helyett azonban természettudomány-környezetismeret szak indul, amely három természettudományos szakterületen - biológia, fizika és kémia – is képzi majd a hallgatókat.  

- Reményeim szerint az új tanárképzés növelni fogja a jelentkezők, illetve a diplomát szerzők számát egyaránt, hiszen az átalakításnak köszönhetően egy olyan gyakorlatorientált képzés jön létre, amelyben az egyetemi tanszékek, a gyakorlóiskolák és partneriskoláink között még élénkebb, aktív kapcsolat jön létre, így a végzősök szakterületük legkiválóbb tanárai közé kerülhetnek majd – mondta a tanárképzési főigazgató.  

A már osztatlan tanárképzésben jelenleg tanuló, tehát a 2021 es felvételi eljárásban bekerült hallgatókat nem érinti ez a változás, ők a korábbi képzési rendben folytathatják tanulmányaikat, amelyben elkezdték, kivéve, ha valamilyen okból évet halasztanak. 

Sajtóiroda - BZs