Néphagyományok a nyári egyetemen

Töltött káposztát kóstoltak és hajdúsági pásztortáncot tanultak a külföldi diákok a Debreceni Nyári Egyetem folklór estjén. A hallgatók a magyar nyelv mellett a kultúrával, néphagyományokkal is megismerkednek az egyetemen.

Minden héten más tájegység ételét kóstolhatják meg, dalait és táncait sajátíthatják el a Debreceni Nyári Egyetem diákjai. Ebben az évben az első héten a Hajdúság volt a középpontban, így a hallgatók igazi debreceni töltött káposztát ettek, és a hajdúsági pásztortánc alapjaival ismerkedtek. A második héten Somogy került „terítékre”: a résztvevők káposztás köles elfogyasztása után somogyi dalokat énekeltek, majd Somogyi kanásztáncot, üveges táncot, illetve lassú és friss csárdást jártak.

A nyári egyetem diákjai a harmadik héten Magyarbőd vidéki palóclevest ettek és Magyarbődi karikázó csárdást tanultak. Az utolsó hét tájegysége Moldva lesz, a vacsora lecsó, majd Moldvai kör- és páros tánc.

A szervező táncosok, énekesek és zenészek nem csak maguk öltöznek be, hanem az érdeklődők is felpróbálhatják a magyar népviselet darabjait. Minden kedd este kihagyhatatlan itala pedig a pálinka.


A nyári kurzusra érkező diákok nem csak a magyar nyelvet tanulják napi 6 órában, hanem a magyar kultúrával és folklórral is megismerkedhetnek az itt töltött idő alatt. Az extra programok keretében szervezett folklór est évek óta vezeti a népszerűségi listát a délutáni és esti elfoglaltságok között.

Sajtóiroda