Megemlékezés és összefogás

Idén is megrendezte Debrecen Bálját az önkormányzat, az egyetem és az iparkamara. A szombati rendezvény megnyitóján résztvevők megemlékeztek a hétvégi tragédiában elhunytakról.

A rendezvény több mint 750 vendége az olaszországi buszbalesetben elhunytakra emlékezve a program megnyitásakor fennállva hallgatta meg az Il silentiót. Így fejezték ki részvétüket és együttérzésüket az elhunytak hozzátartozóinak. A bált megnyitó szónokok – a polgármester, a rektor és a kamarai elnök – megszólalásunkban megrendülésüknek adtak hangot.

Szilvássy Zoltán rektor elmondta: a tragédia minden jóérzésű embert megdöbbentett, ez az idei rendezvény hangvételét is meghatározza. A rektor az 1825-ben megrendezett balatonfüredi Anna bálra utalva elmondta, ahogy az akkoriban egy kézfogó helyszíne volt, ez a debreceni rendezvényre is igaz.

- Három éve a város, az egyetem és az iparkamara szoros együttműködését példázza a program, amely a közös rendezéssel egyfajta missziót jelenít meg, melyben mindhárom fél elkötelezett. Mivel hazánkban nincsenek erős, magyar kézben lévő nagyvállalatok, azt szeretnénk, ha az együttműködésnek köszönhetően ez a hátrány orvosolható lenne az egyetem tudásbázisára alapítva – fogalmazott Szilvássy Zoltán.

Papp László polgármester köszöntőjében megemlékezett a napokban elhunyt Danku Attila önkormányzati képviselőről, valamint a buszbaleset áldozatairól.

„Nincs jó világ és nincs rossz világ, csak egyetlen világ van, mely sok kis jóból és sok kis rosszból tevődik össze” – idézte Wass Albert sorait. A polgármester kiemelte, hogy Debrecen erejét a hite és kitartása adja, emellett az, hogy képes összefogni. Tavaly a salánki óvoda támogatását tűzték ki célul, idén pedig az Árpád téri templom felújítására költik a bál bevételét.

Papp László felidézte, hogy számos kerek évfordulót ünnepel 2017-ben a város, így Szabó Magda és Arany János születésének jubileumát, az 500 éves reformációt és a debreceni alkotmányozó zsinat 450. évfordulóját, mindenezek közös metszéspontja Debrecen.

Miklóssy Ferenc, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke beszédében az iparkamara eltelt 167 éve kapcsán a helyi vállalkozások jelentőségét hangsúlyozta, amelyek adományaikkal az elmúlt évtizedekben mindig hozzájárultak a város és a közösség jövőjéhez. Reményét fejezte ki, hogy a város, az egyetem és a kamara közös céljai megvalósításában is mindannyian részt vehetnek.


Debrecen Bálján a hagyományoknak megfelelően Debrecen végzős középiskolás diákjai és a Debreceni Egyetem hallgatói léptek fel. A megnyitón közreműködött a Debreceni Lyra Szimfonikus Zenekar és a Debrecen Helyőrségi Zenekar.

Sajtóiroda - MTI

Fotók: Miskolczi János

Dehir - Idén is megrendezték a város bálját Debrecenben

A Médiacentrum Debrecen Kft. felvétele