Közösen keresik a jövő tudósait

A természettudományi képzést és tehetséggondozást elősegítő megállapodást kötött a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara a hajdúnánási Kőrösi Csoma Sándor Gimnáziummal.

Szakmai programokkal, módszertani iránymutatással és kutatási lehetőségekkel is támogatja ezentúl a Természettudományi és Technológiai Kar a hajdúnánási gimnáziumot. Az egyetem beiskolázási tevékenységét és a tehetséggondozást segítő együttműködési megállapodást kedden írták alá Hajdúnánáson.

Csiszár Imre alpolgármester felidézte, hogy a város és a Debreceni Egyetem tavaly nyáron kötött stratégiai megállapodást, mely nyomán a gimnázium az egyetem partneriskolája lett, ezúttal pedig a természettudományi képzés fejlesztésére koncentrálnak a felek.

Pintér Ákos dékán kiemelte, hogy a megye településein működő középiskolák – így a hajdúnánási intézmény is – meghatározó hallgatói bázisai a karnak.

- Fontos, hogy már fiatal korban: az általános iskola végén, a középiskola elején felkeltsük a diákok figyelmét a természettudomány, a kutatói és mérnöki pálya iránt. Ebben nagy feladat hárul a térség középiskoláira. Remélem, ez az együttműködés is hozzájárul ahhoz, hogy még több és még jobban felkészült természettudóst és mérnököt képezzünk a karon – fogalmazott Pintér Ákos.


A Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium igazgatója szerint mindkét intézmény beiskolázási tevékenységére jótékony hatással lesz a megállapodás.

- Már az általános iskolások pályaválasztásánál fontos tényező lehet, hogy ennek a gimnáziumnak élő kapcsolata van egy egyetemi karral. A mi diákjaink esetében pedig már nemcsak a tájékozódásban, információszerzésben van jelentősége, hanem tényleges segítséget jelent például a tehetséggondozás területén – magyarázta Gömöri József.

Az együttműködés keretében november 25-én és december 2-án a Természettudományi és Technológiai Kar oktatói tartanak látványos bemutató órát az iskola kémialaboratóriumában.

Sajtóiroda - TPL