Koltay Klára 1957-2018

Életének 62. évében elhunyt Koltay Klára. A Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár főigazgató-helyettesét az intézmény saját halottjának tekinti.

Koltay Klára, a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárának főigazgató-helyettese 1957. október 28-án született Debrecenben. Felsőfokú tanulmányait a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végezte. Történelem-angol szakos középiskolai tanári diplomáját 1982-ben szerezte.  Az egyetem elvégzése után 1984-ben a Kossuth Lajos Tudományegyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárába került, ami végleges munkahelye lett. Mint történelem-angol szakos bölcsész, a középkori református irodalommal foglalkozott és kutatta az angol-magyar egyházi kapcsolatokat. „Tolnai János és a londoni Hartlib kör” címmel védte meg disszertációját. Régi könyves érdeklődése munkássága során végig megmaradt.


Tudományos teljesítményét az 1996-ban szerzett PhD-fokozat, az Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagsága, az MTA Könyvtörténeti Bizottságának tagsága, és számos publikáció és előadás fémjelzi.


1986-ban már az angol nyelv és irodalom szakreferense lett és munkaköre révén a könyvtári feladatok szinte minden részével megismerkedett. Alapos szakmai tudása és érdeklődése gyorsan elvitték új, egyre több informatikai megoldást igénylő terület felé: a könyvtári feldolgozás modern útjait kereste. Ennek mélyreható tanulmányozására külföldi szakmai ösztöndíjai és útjai adtak lehetőséget. 1992-ben fél évet tölt a londoni King’s College könyvtárában, ahol részletesen megismerte az ott használt könyvtári rendszer működését és egy gépi könyvtári adatbázis létrehozásának problémáit. 1994-ben az amerikai Kongresszusi Könyvtárban tett tanulmányútja segített megalapozni azt a szakmai kapcsolatot, amely azóta is fennáll az egyetemi könyvtár és a Kongresszusi Könyvtár között.


Külföldön szerzett tudása lehetővé tette, hogy a könyvtáron belül úttörő szerepet töltsön be az integrált könyvtári rendszer elterjesztésében, honosításában. 1993-tól a Debreceni Universitas új integrált könyvtári rendszer bevezetéssel együtt járó szoftvertesztelésnek, majd az új könyvtári munkafolyamatok kidolgozásának és bevezetésének összehangolásával bízták meg. 1995-ben a Bibliográfiai és Szakreferensi Osztály vezetőjévé nevezték ki, majd 1996-ban az osztályvezetőség mellett az Egyetemi Könyvtár munkáját főigazgató-helyettesként segítette szinte megszakítás nélkül a mai napig. 2001-től az integrált Egyetemi Könyvtár tájékoztató szolgáltatásainak egységesítésével bízták meg, majd a nemzeti gyűjteménnyel és az ezzel kapcsolatos országos szolgáltatások fejlesztése és irányítása jelentette feladatainak oroszlánrészét. A gyűjtemény alapos ismerete, széleskörű tájékozottsága, rendszerben való gondolkodó képessége nélkülözhetetlenné tették a könyvtár minden munkaterületén, így nagyon sok hazai és Európai Uniós pályázat szakmai vezetőjeként vagy tanácsadójaként vett részt ezekben. Szakmai pályafutása egy intézményhez kötötte, de munkája révén országosan ismert és elismert szakember volt.


Az ezredforduló körüli időktől jelentős országos feladatokat is vállalt, az Országos Dokumentum-ellátási Rendszer (ODR) kialakítása, fejlesztése oroszlánrészben az ő igényes és alapos munkájának a gyümölcse. Koltay Klára a DEENK-hez kapcsolódó ODR mellett több nagyon fontos országos projektben vett részt vagy felkért szakértőként vagy a projekt aktív vezetőjeként. Az országos közös katalogizálás és tárgyszó-adatbázis (MOKKA, Matriksz) kialakítása, a közös katalógus és az országos dokumentum-ellátó rendszer átalakítása, összehangolása a 2010-es évektől kezdve nem valósulhatott volna meg az ő szakmai tudása, országos rendszerben való gondolkodása nélkül.


Koltay Klára 1999 óta vett részt a Debreceni Egyetem informatika könyvtár szakos hallgatóinak oktatásában. A könyvtári tájékoztatás elektronikus környezetét és a DEENK által használt integrált könyvtári rendszer használatát, felépítését oktatta, emellett hosszú évek óta részt vett az Informatikai Kar államvizsga bizottságában. Sok éven keresztül volt felkért oktatója a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola könyvtár-informatika szakos hallgatóinak.


Eredményeit Magyar Felsőoktatás Emlékéremmel (1998), a Debreceni Egyetem Kiváló Dolgozója (2003), a Bibliotéka Emlékéremmel (2007), és HUNGARNET Díjjal (2014) ismerték el.


Fájdalommal búcsúzunk, emlékét megőrizzük.