Kosárlabda
Kedden edzőváltáson esett át a DEAC kosárlabdacsapata, Andjelko Mandics feladatát eddigi segédje, Pethő Ákos veszi át a szezon végéig. A gárda így vele száll harcba a pontokért szombaton, a Szolnok elleni találkozón, amit 18 órakor rendeznek az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban.
- Derült égből villámcsapásként ért mindenkit a döntést, de túl kell ezen lendülnünk, hiszen komoly feladatok várnak ránk a következő hetekben. Nagy változtatásokat ennyi idő alatt nem nagyon lehet eszközölni, de nem is feltétlenül szükséges, inkább a fejekben kell most rendet tenni, és visszatérni arra az útra, amit januárban elkezdtünk. A szombati rivális elég komoly erődemonstrációt tartott a legutóbb, erős csapat, s bár nem a legideálisabb ellenfél, meg lehet mutatni, hogy versenyképesek vagyunk. Ami a legfontosabb, hogy azt a keménységet, amit a pályára rendszerint felvisznek, azt viszonozni tudjuk, és lehetőség szerint vissza is támadjunk belőle. A védekezésünkkel olyan nagy probléma nincs, támadásban kell javulnunk – nyilatkozta a kosárlabdacsapata újdonsült edzője, Pethő Ákos.
Futsal
Hazai pályán játszik egyetemi rangadót a DEAC férfi futsalcsapata az NB I alsóházában, pénteken 19 órakor a TFSE lesz a vendég a DESOK-ban.
- Nem számítok könnyű mérkőzésre, ugyanis a TFSE folyamatosan fejlődik, emellett nemrég három játékossal erősítette meg a keretét. Szintén intő jel lehet, hogy a budapestiek két sikerrel indítottak az alsóházban – nyilatkozta a DEAC játékosa, Erdei Kristóf.
Röplabda
A hétvégén megkezdődnek a férfi Extraliga negyeddöntői. A bajnokság első szakaszát a DEAC az ötödik helyen zárta, így a rájátszásban a negyedik pozícióban végző Kazincbarcikával csap össze. A párharc az egyik fél harmadik sikeréig tart, az első meccset szombaton 17 órától rendezik a Vegyész csarnokában.
A lányok vasárnap a listavezető Haladást látják vendégül az NB II felsőházában, ahol nagy küzdelem zajlik a feljutásért. A találkozót 17 órától rendezik a DESOK-ban.
Labdarúgás
Rangadót játszik a DEAC labdarúgócsapata az NB III Északkeleti csoportjában. A második helyen álló fekete-fehérek az éllovas Tiszaújváros otthonában vendégszerepelnek szombaton 14 órakor. A két csapat egyaránt 42-42 ponttal rendelkezik, így hatalmas a tétje a találkozónak, a győztes újabb lépést tehet a bajnoki cím felé.
- A csapat játéka most valamiért nem az igazi, keressük az okát, de nem szabad rágörcsölnünk. Azt kell tennünk, amiben jók vagyunk és ha mellé odatesszük a lelkesedésünket, akkor minden rendben lesz. Felkészültünk a Tiszaújvárosból, megfelelő játékkal és koncentrációval meg tudjuk nyerni a mérkőzést. Az első helyezett csapathoz látogatunk, természetesen a célunk a három pont megszerzése, viszont tudjuk, hogy masszív és veszélyes gárda az ellenfelünk. Mindent meg kell tennünk, hogy miénk legyen a három pont – fogalmazott a DEAC védője, Ujvárosi Ádám.
Kézilabda
Szombaton 18 órakor az Ajkát fogadja bajnoki mérkőzésen a DEAC kézilabdacsapata. Az NB I/B 22. fordulónak találkozóját a DESOK-ban rendezik.