Nagy tétért zajlanak a küzdelmek

Az Erste Liga elődöntőjében a Csíkszereda vár a Debreceni Egyetem jégkorongcsapatára. Férfi röplabdázóink is a rájátszásnál tartanak, és a Kaposvárral vívják a párharcot. Kosárlabdázóink a címvédő otthonába utaznak, labdarúgóink rangadót játszanak hazai pályán.

Jégkorong
Az UTE ellen sikeresen megvívott párharc után az Erste Liga elődöntőjébe jutott a Debreceni Egyetem jégkorongcsapata. A legjobb négy között egy nagyon erős ellenfél, a címvédő Csíkszereda vár a fekete-fehérekre, akik pénteken és szombaton 17:30-tól Erdélyben játsszák az első két mérkőzést. Március 22-én, kedden 19 órakor, majd másnap 18 órakor a Debreceni Jégcsarnokban folytatódik a küzdelem, amely négy győzelemig tart.

- Boldogok vagyunk, hogy eljutottunk idáig. A Csíkszeredáról mindenki tudja, milyen költségvetéssel és játékosállománnyal rendelkezik, de nyomás nélkül és hatalmas lelkesedéssel harcolunk azért, hogy elérjünk valamit. Nemcsak azért megyünk, hogy játsszunk egyet, és majd lesz valahogy, hanem győzni szeretnénk, és harcolni a továbbjutásért – fogalmazott a DEAC egyik legeredményesebb játékosa, Rastislav Spirko.

Kosárlabda
Nehéz megmérettetés előtt állnak a DEAC kosárlabdázói is, akik szombaton 18 órakor az éllovas Falco otthonában vendégszerepelnek az NB I A alapszakaszának utolsó előtti fordulójában. A szombathelyiek tavaly megnyerték a bajnokságot, és ebben a szezonban is remekelnek, ennek köszönhetően magabiztosan állnak a tabella élén. Ami a debrecenieket illeti, továbbra is saját kezükben van a sorsuk a felsőházba jutást illetően, de hogy ez így is maradjon, bravúrgyőzelemre lesz szükség az Arena Savariaban.

Labdarúgás
Három hét után ismét hazai környezetben vív NB III-as bajnokit a DEAC labdarúgócsapata, ráadásul egy rangadót láthatnak a kilátogató érdeklődők, hiszen a közvetlen rivális, a második helyen álló BKV előre vizitál a cívisvárosban. Amennyiben Sándor Tamás tanítványai sikeresen veszik a találkozót, úgy egy pontra megközelítik a fővárosiakat. A mérkőzést vasárnap 14 órától rendezik a Dóczy utcai Sportcampuson.

- Az ellenfelünk és mi is a támadófocit preferáljuk, ebből kiindulva szerintem egy izgalmas találkozót láthatnak a szurkolók. Ugyan még sok van hátra a bajnokság végéig, ennek ellenére a második hely szempontjából fontos lesz ez az ütközet, jó lenne, ha rá tudnánk erőltetni az akaratunkat a vendégekre – nyilatkozta a DEAC labdarúgója, Székely Dávid.

Röplabda
Csütörtök este, a FINO Kaposvár otthonában vereséggel kezdte az Extraliga negyeddöntőjét a DEAC férfi röplabdacsapata. A két együttes vasárnap 18 órakor a DESOK-ban folytatja a párharcot, amely az egyik fél harmadik győzelméig tart.

További részletek

NyD