Nagy tétért a rájátszásban

Hétvégén két hazai találkozót vív a Debreceni Egyetem jégkorongcsapata az Erste Liga negyeddöntőjében. Női futsalosaink megkezdik a küzdelmet a bajnoki fináléért. A két röplabdacsapatunk, illetve labdarúgóink és kéziseink idegenbe utaznak.

Jégkorong
Két idegenbeli mérkőzés után 1-1-re áll az UTE elleni párharc az Erste Liga negyeddöntőjében. A mieink szombaton és vasárnap 14:05-től ezúttal hazai pályán csapnak össze a lilákkal, utóbbi találkozót az m4 Sport élőben közvetíti. 

Futsal
Megkezdődnek az 1-4. helyért zajló küzdelmek a női futsal NB I-ben. A címvédő DEAC elsőként a Tolna-Mözs együttesével találkozik vasárnap 16 órakor a DESOK-ban. Quirikó Vivien tanítványai a bajnokság első szakaszában kétszer legyőzték a riválist (6-1, 5-1), míg február 19-én 3-3-as remivel zárult az ütközet.

– A két fölényes diadal során nagyon jó napot fogtunk ki, míg a Tolna kisebb gödörben volt. A legutóbbi meccsen már az igazi arcát mutatta az ellenfelünk, gyorsan és kellő agresszivitással futsalozott. Szerintem a hétvégén ismét izgalmas meccset láthatnak a drukkerek, abban bízom, hogy mi ünnepelhetünk a végén. Nagy jelentősége lesz annak, hogy melyik gárda húzza be az első találkozót. Nyilván az a célunk, hogy két összecsapás alatt bekerüljünk a fináléba, bár a Tolna biztosan meg akarja akadályozni ezt. Úgy gondolom, profitálhatunk abból, hogy nálunk van a pályaelőny, mivel a két város között elég nagy a távolság, így a hosszú utazás sok energiát felemészt. Üveges Katalin ugyan lábsérüléssel bajlódik, ennek ellenére úgy fest, hogy teljes kerettel tudunk kiállni – nyilatkozta Krascsenics Csilla, aki ebben az idényben már három gólt szerzett Reveland Zoltán gárdája ellen.

Röplabda
Vasárnap utolsó alapszakasz-mérkőzésüket játsszák a Debreceni Egyetem férfi röplabdázói az Extraligában. Fodor Antal együttese Kaposvárra látogat, ahol 17 órától lép pályára.

Női csapatunk szintén idegenben harcol majd a pontokért, méghozzá vasárnap 16 órakor, a Miskolc otthonában.

Kézilabda
Múlt héten megszakították rossz sorozatukat a DEAC kézilabdázói, akik a Salgótarján felett diadalmaskodtak. Ezúttal Mezőkövesdre látogatnak a mieink az NB I/B alapszakaszának utolsó előtti fordulójában, a találkozót 18 órától rendezik. A hátralévő két találkozótól függetlenül már biztos, hogy az alsóházban folytatják a mieink, ám így is nagy tétje van a mérkőzéseknek.

- Bár már nem érhetjük el a felsőházat, ennek ellenére az utolsó két mérkőzésnek nagy jelentősége van, hiszen nem mindegy, hány pontot viszünk magunkkal a rájátszásba. A Mezőkövesdet jó csapatnak tartom, de legutóbb mi is biztató teljesítményt nyújtottunk. Azt gondolom, a pillanatnyi forma dönt vasárnap, remélem, a mi javunkra. Bár elég hullámzó a játékunk, de bízom benne, ott folytatjuk, ahol a Salgótarján ellen abbahagytuk, ismét tudunk csapatként működni, és sikeresen venni a mérkőzést – fogalmazott a DEAC átlövője, Rédei István.

Labdarúgás
Vasárnap 14 órakor Jászberényben lép pályára az idén még veretlen DEAC az NB III 24. fordulójában. Ellenfelünk a 10. helyen áll a tabellán, míg az egyetemisták a dobogóért küzdenek.

További részletek

NyD