Magabiztos nyitány

A rosszul sikerült erdélyi túra után hétfőn este az éllovas Ferencvárost fogadja a Debreceni Egyetem jégkorongcsapata. Röplabdázóink magabiztosan nyertek az utánpótlás-válogatott ellen, de győztek kézilabdázóink és floorballosaink is. Női futsalegyüttesünk nem tudta kiharcolni a továbbjutást.

Jégkorong – erdélyi túra után jön az éllovas
Nem sikerült jól az erdélyi túra a DEAC jégkorongcsapatának, hiszen csütörtökön Brassóban, másnap Csíkszeredában maradtak a pontok. Ma délután 18 órakor a Debreceni Jégcsarnokban (M4 Sport élőben közvetíti), a Ferencváros ellen lehet javítani, bár rendkívül nehéz lesz, hiszen a zöld-fehérek menetelnek a középszakaszban, ennek köszönhetően magabiztosan, 16 ponttal állnak az élen. A debreceni legénység visszacsúszott az ötödik helyre, 9 pontja van, és bár papíron még lehet esélye az előrelépésre, sorsa nem a saját kezében van, a többi csapat eredményétől is függ.

A csíkszeredai találkozó után adott nyilatkozatában David Musial vezetőedző kijelentette, hogy a csapat célja továbbra is az ellenfél választást és a pályaelőnyt biztosító pozíció elérése. Ebből reméljük, az következik, hogy a cseh mester ismeri a siker receptjét, noha a gyógymódot a játékosoknak kell majd alkalmazni. Bízunk abban, hogy a debreceni szurkolók ezúttal is kitesznek magukért; nagy számban ellátogatnak a rangadóra és szünet nélkül buzdítják a kedvenceiket.

Röplabda – győzelem a fiatalok ellen
Férfi röplabdacsapatunk a magyar utánpótlás-válogatottal csapott össze az Extraliga vasárnapi játéknapján. Fodor Antal legénysége 3:0-ra diadalmaskodott. Az első szettben 14 pontot engedtünk az ellenfelünknek, a folytatásban szorosabb küzdelmet láthatott a publikum, de a DEAC a második és a harmadik játékrészt is behúzta. A hajdúságiak a negyedik helyen állnak a tabellán, és pénteken a Pénzügyőrt fogadják.

Futsal – nem sikerült a továbbjutás
A Debreceni Egyetem női futsalosai a Tolna-Mözs csapatát fogadták vasárnap este. Az összecsapás tétje a Magyar Kupa négyes döntője volt. A tolnai összecsapáson riválisunk nyert 4-3-ra, vagyis jó eséllyel léptünk parkettre, ám sajnos a cívisvárosi visszavágó 3-3-as döntetlennel zárult, így az ellenfél örülhetett.

- Érezhető volt a lányokon, hogy nagyon izgultak. Nehéz ekkora nyomás alatt játszani, főleg a helyzeteknél remegnek meg a lábak ilyen tétnél. Attól függetlenül, hogy nem folytathatjuk a szereplésünket a Magyar Kupában, nem szabad csüggednünk. Kis szerencse kellett volna ahhoz, hogy kiharcoljuk a hosszabbítást – nyilatkozta Üveges Katalin, a DEAC játékos-edzője.

Floorball – ismét az élen
Győzelemmel folytatta szereplését a DEAC Salming OB I-es floorballcsapata, amely az IBK Cartoon Heroes otthonában megszerzett bajnoki pontoknak köszönhetően visszavette a vezetést a tabellán. Az Érden rendezett találkozón 12-9-re nyert együttesünk, és ezzel a sikerrel az is biztossá vált, hogy a DEAC idén is ott lesz a rájátszásban.

Kézilabda – magabiztos nyitány
A Kazincbarcika ellen kezdte a tavaszi szezont a Debreceni Egyetem kézilabdacsapata. A rajt remekül sikerült, hiszen a dobogós helyen álló ellenfelet 12 góllal, 39-27-re sikerült felülmúlnunk. A mieink továbbra is veretlenül vezetik az NB II Észak-Kelet csoportját, és újabb lépést tettek a feljutás felé.

- Kezdettől fogva jól és pontosan játszottunk – kezdte az értékelést Bíró Imre vezetőedző. – Remek volt a védekezésünk, szervezetten kézilabdáztak a fiúk. Egy edző sosem lehet teljesen elégedett, de összességében azt mondhatom, ezen a mérkőzésen kiválóan teljesített a csapat. Mindenki lehetőséget kapott, így még nagyobb jelentőséggel bír ez a győzelem, hiszen mindenki hozzátett valamit a sikerhez. A második félidő védekezése lehetett volna jobb, kicsit sokallom a kapott gólt, de ez betudható annak, hogy az összes játékos pályára lépett – zárta szavait Bíró Imre.

További részletek: http://deac.hu/

NyD