Közpénzek védelméről

Hogyan lehet növelni a közpénzek védelmét a központi és a helyi kormányzati szinten? Erre a kérdésre keresték a választ a Debreceni Egyetem jogi karának kutatói a szakminisztérium pályázatán.

Horváth M. Tamás tanszékvezető egyetemi tanár szakmai irányítása mellett az Állam- és Jogtudományi Kar több oktatója is részt vett a programban, melynek fókuszában a közpénzek védelmének hazai és nemzetközi jogi szabályozása állt.

- Azt vizsgáltuk, hogy milyen eszközök állnak rendelkezésre központi és helyi kormányzati szinten, amelyek növelik a közpénzek, a különböző kormányzati felhasználású erőforrások közösségi jellegét, továbbá biztosítják a hasznosítás gazdaságosságát, hatékonyságát és célszerűségét. A projekt keretében végzett munkánk nemzetközi modellek alapján helyezi el és elemzi a hazai szabályozási gyakorlatot és annak változási folyamatait – részletezte Horváth M. Tamás.

A Közpénzek keletkezéskori védelmének főbb területei című projekt január 1-én indult, és az Igazságügyi Minisztérium támogatásával valósult meg.

- A minisztérium három éve támogatja ebben a formában a vidéki jogászképzést. Karunkon is több program indult az elmúlt években, amely a jogképzés minőségét emeli. Köztük a most aktuális közpénzek védelméről szóló kutatásunk, amelynek eredményeit átültetjük az oktatásba is – tájékozatott Szikora Veronika dékán.

A kutatás eredményeit csütörökön egyész napos konferencia keretében mutatták be a jogi karon. A plenáris előadásokat követően délután workshop szekciókon vitatták meg a szakemberek és a hallgatók az elhangzottakat. A vizsgálatok részleteit emellett a Honnan hová? A közpénzek védelméről című kötetben foglalták össze, amely néhány napon belül elérhető lesz a nagyközönség számára is.

Sajtóiroda-TB