Kézilabdacsillagok az egyetemen

Világhírű játékosok tartottak előadást és bemutatót a III. Kézilabda Kapusedzői Konferencián szerdán a Debreceni Egyetemen. A Sporttudományi Intézet által szervezett egész napos programon az edzők mellett testnevelő tanár szakos hallgatók is részt vettek.

- A Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézete számára az oktatás és a kutatás mellett nagyon fontos a társadalmai szerep- és felelősségvállalás. Ezért is rendezzük meg harmadik éve ezt a konferenciát. Nemzetközileg elismert szaktekintélyeket hívunk előadást tartani, emellett szakkönyvekkel, tananyagokkal segítjük a résztvevőket. Fontos, hogy jó magyar szakembereket képezzünk, de úgy, hogy lássák mi a nemzetközi trend – hangsúlyozta Balogh László, a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének igazgatója.

A Kézilabda Kapusedzői Konferenciát az intézet a Magyar Kézilabda Szövetség - Nemzetközi Edzőképző Központ (NEK) együttműködésével szervezte.

Marczinka Zoltán, a NEK sportigazgatója a programot megelőző sajtótájékoztatón elmondta, hogy nagyon hasznosnak tartja a debreceni konferenciát. Ez a rendezvény adta az ötletet többek között a kapusképző tanfolyam indításához és egy, a kapusképzés sajátosságairól, specialitásairól szóló könyv megjelentetéséhez.

A konferencia szakmai programját minden évben Bíró Imre, a Sporttudományi Koordinációs Intézet oktatója, korábbi válogatott kapus, a DEAC férfi kézilabdacsapatának edzője állítja össze.

- Az eddigi alkalmakra komolyan jegyzett egykori külföldi és magyar válogatott játékosokat hívtam meg, most úgy gondoltam, hogy Magyarországon aktív külföldi kapusokat kérek fel. Északi és a dél-szláv stílusjegyeket képviselő kapusok jöttek. A cél a különböző stíluselemek bemutatása, ütköztetése, a gondolkodásmódok megismertetése – ismertette Bíró Imre.

Délelőtt Kari Aalvik Grimsbő, a Győri Audi ETO KC kétszeres olimpiai bajnok, kétszeres világbajnok norvég játékosa, délután pedig Mirko Alilovic, a Pick-Mol Szeged világbajnoki ezüstérmes horvát kapusa tartott gyakorlati bemutatót.

A norvég kapust csapata vezetőedzője, Danyi Gábor segítette az előadásán.

- Meggyőződésem, hogy Magyarországon a magyar iskolát, a magyar hagyományokat kell követni, de át kell venni az új dolgokat a külföldi szakemberektől – vélekedett Danyi Gábor.

A DESOK-ban rendezett szerdai konferencián több mint 120 szakember vett részt, többek között egykori kiváló sportolók, edzők.

Itt volt például Csík János mesteredző, aki 1982-ben vb-ezüstéremig vezette a női válogatottat, Hoffmann Beáta olimpiai bronzérmes és világbajnoki ezüstérmes és Hoffmann László edző, világbajnoki ezüstérmes kapus.

Sajtóiroda