Időutazás az Androiddal

Nagyszabású koncertre készül az Android zenekar. A Debreceni Egyetem rektorhelyettesét is soraiban tudó, legendás debreceni prog-rock együttes november 5-én teljes egészében eljátssza a negyvenkét évvel ezelőtti, első fellépésének repertoárját. A mintegy három órás mega-koncertre egy különleges válogatással és egy Pink Floyd-blokkal is készülnek.

1980. december 5-én lépett először színpadra az Android. Az eltelt több mint négy évtized rendkívül intenzív volt a zenészek számára, kisebb-nagyobb szünetek ellenére azóta is aktívak. 2008 óta folyamatosan, rendszeresen koncerteznek. A zenekar most különleges vállalást tesz, keretet adva az eddigi gazdag pályafutásnak úgy döntöttek, hogy egészen az alapokig kanyarodnak vissza és eljátsszák azt a műsort, amit legelőször hallhatott tőlük a közönség.

Tőzsér József alapító billentyűs, a Debreceni Egyetem élettudományokért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettese a hirek.unideb.hu-nak elmondta: a dalok a régiek, a hangzás viszont új, hiszen ahogyan a jó bor, úgy a zenekar és a zenéje is változik, fejlődik.

- Két éve szerettük volna megcsinálni ezt a koncertet, a 2020. decemberi fellépés azonban sajnos a Covid-járvány miatt elmaradt. A szerzemények listája pontosan ugyanaz lesz, mint amit az első koncerten játszottunk, ám ezek a számok már erősen átalakultak, a legújabb verziójukat hallhatják most. Az „Éjféli bál” talán a legjobb példa erre, hiszen azt a számot eredetileg magyar nyelven írtuk, november 5-én viszont már angolul adjuk elő, hiszen a legutóbbi lemezre ez a verzió került fel. Minden dal megjelent már lemezen a ’80-as koncertről, kivéve a „Spanish Romance”-t, mely így kakukktojásként szerepel a programban – mondta a rektorhelyettes.

A több mint négy évtizede előadott dalok listájára talán lehetetlen lenne emlékezni, ám Tőzsér József szerint erre nincs is szükség, ugyanis a zenekar dokumentációiban fellelhető.

- Az 1980. decemberi koncertet ugyan nem rögzítettük, de a következő év márciusi fellépésről maradt egy rossz minőségű magnófelvételünk , illetve 1983-ban is vettünk fel dalokat, például az „Apokrif”-et, így ezekből az emlékekből hitelesen össze tudtuk állítani a műsort. Van körülbelül négyórányi zeneanyagunk, amit a mostani felállással többé-kevésbé már játszottunk, de azért az aktuális koncertre mindig próbálni kell, hiszen nehéz ilyen mennyiségű zeneanyagot aktuálisan szinten tartani. Pláne úgy, hogy a mostani fellépés egy igazi időutazás lesz – fogalmazott Tőzsér József.

A koncert három blokkból áll majd össze: az elsőben elevenedik meg a múlt és csendülnek fel a debütáló koncert dallamai, majd következik egy válogatás ritkábban játszott és a legnépszerűbb dalokból, a harmadik részben pedig az „Android meets Pink Floyd” című összeállítás szerepel, mellyel a prog-rock legenda előtt tiszteleg a debreceni zenekar. Tőzsér József szerint ez a koncert olyan jutalomjáték, ami egyben főhajtás az általuk szeretett műfaj előtt.

- A mi zenénk rétegzene, ami a rock mellett közel áll a klasszikus zenéhez, a népzenéhez, talán még a dzsesszrockhoz is. Ez egy hibrid műfaj, azt szokták rá mondani, hogy agyas zene, tehát nem könnyen befogadható muzsika. A mi működésünk szolgálat azok felé, akik szeretik ezt a műfajt, hiszen a zenei világ teljesen más irányokat vett ahhoz képest, mint amiben mi szocializálódtunk, de tudjuk, hogy még mindig érdemes játszani – tette hozzá a rektorhelyettes.

A „Prog-rock Evening with Android” című koncertet november 5-én, szombaton 19 órától rendezik a Nagyerdei Víztoronyban. Az esten közreműködik Nacsa Krisztina (ének) és Szabó László (gitár, ének).

Sajtóközpont - BZ