HR-kihívások a XXI. században

Digitális transzformáció, technológia a munkaerő-toborzásban, innovatív HR – napjaink munkaerőpiaci problémáira, kérdéseire keresték a válaszokat csütörtökön a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán rendezett szakmai fórumon.

Míg néhány éve a munkanélküliség, addig ma már a munkaerőhiány jellemző Magyarországon, ezért kiemelten fontos a cégek, vállalatok munkaerőmegtartó-képesége. A szakemberek szerint már nem elég a béreket emelni, a jó dolgozókat meg kell becsülni, és érdemes elismerni, különböző juttatásokkal honorálni munkájukat. Többek között erre hívták fel a figyelmet a Gazdaságtudományi Kar szimpóziumán.

- A HR-szakma és a vezetők érzékenyítése kiemelt célja a mai konferenciának. Egy HR-es a vezető nélkül félkarú óriás, ezért frissíteni kell a partneri viszonyt köztük az újabb kihívások tükrében. Egy vállalaton belül a kulcsemberek megtalálása, akár egy karrierív keretében a menedzsment egyik legfontosabb feladata. Napjainkban a tudásalapú társadalom megteremtésére kell törekedni, szakmájukat értő, képzett munkavállalók kellenek, akiket az anyagi elismerés mellett ma már erkölcsileg is meg kell becsülni ahhoz, hogy meg tudja tartani a vállalkozás – hangsúlyozta Hegedűs Henrik, a Humán Szakemberek Országos Szövetségének (HSZOSZ) főtitkára.

A munkaerőhiányt egyre több helyen a digitalizációval, illetve robotikával próbálják orvosolni. A Gazdaságtudományi Kar (DE GTK) viszont már négy képzést is kínál a hallgatóknak duális formában, igazodva a piaci igényekhez.

- Ebben az oktatási formában már a képzés ideje alatt bekapcsolódnak a hallgatók a vállalatok munkájába, így a diákok valódi gyakorlati tapasztalatokat, a cégek pedig saját igényiknek megfelelően képzett szakembereket nyerhetnek. Hallgatóink gyakorlati felkészülését segíti továbbá – sok egyéb program mellett – ez a szimpózium is, ahol a legfrissebb HR-trendeket ismerhetik meg. A különböző szakmai szervezetektől, cégektől és más felsőoktatási intézményekből érkezett előadóinknak köszönhetően itt találkozik az elmélet és a gyakorlat, így minden résztvevő a szakterület legaktuálisabb információival, tapasztalataival gyarapodhat – tájékoztatott Dajnoki Krisztina, a DE GTK Vezetés- és Szervezéstudományi Intézet igazgatója.

A plenáris előadásokat követő fórumon három szekcióban vitatták meg a szakemberek a közszolgálati HR új irányait, a legfrissebb HR-trendeket, valamint a jelenlegi és a várható munkaerőpiaci tendenciákat.  A HSZOSZ, a Debreceni HR Klub, a Magyar Közgazdasági Társaság Hajdú-Bihar Megyei Szervezete, valamint a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával közösen szervezett egésznapos rendezvényen több mint háromszázan vettek részt.

Sajtóiroda - TB