A DEAC-ba igazolt az ország legjobb díjugratója

A lovaglás, a lovassport régóta része a Debreceni Egyetem életének, a jövőben viszont a DEAC égisze alatt is működik majd egy szakosztály ennek a szép sportágnak a kedvelői számára. Több kiváló díjugrató igazolt az egyesülethez, köztük az ország jelenlegi legeredményesebb versenyzője, ifjabb Szabó Gábor.

A Debreceni Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kar vezetése az 1990-es évek közepén karolta fel a lovarda létrehozásának és a lovassport támogatásának ügyét. Az istállók és lovarda tervezésekor a vezérelv az egyetemi hallgatók lovastudása és lótenyésztési ismeretének fejlesztése, idővel a versenyzők kinevelése, illetve lovaglási lehetőség biztosítása volt a hobbilovasok részére. A fedeles lovarda, a 22 angol boksz, az állásos istálló megépítése a 90-es évek nagy fejlesztései voltak. A lovarda a lehető legideálisabb területen jöhetett létre, mivel a városban, mégis erdei környezeteben, az egyetemekhez közel található, a terület kitűnően alkalmas tereplovaglásra is. A közelmúltban további jelentős fejlesztések történtek az egyetem vezetésének felelős gondolkodásának, támogatásának köszönhetően, ami minőségi változást eredményezett a lovaglás és lótartás feltételeiben.

A jövőben pedig a DEAC égisze alatt is működik egy lovasszakosztály a sportág szerelmeseinek legnagyobb örömére. A klub ezzel kapcsolatban tartott szerdán sajtótájékoztatót a Kartács utcai lovardában, amelynek résztvevői Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja, Jávor András, a DEAC elnöke, Lóczi Lászlóné Kovács Marianna, a DEAC ügyvezetője, Szabó Csaba, a lovasszakosztály vezetője és ifj. Szabó Gábor díjugrató voltak.

– A lovaglás és a lovarda is hosszú múltra tekint vissza, a létesítmény több mint húsz éve tartozik az intézményünkhöz. Az agrárképzési programunk igényli, hogy legyen ilyen infrastruktúránk, és természetesen igyekszünk ezt minél inkább kihasználni, így az oktatás és az utánpótlásképzés is feladata a nemrég megalakult lovasszakosztálynak. Mostantól a díjugratás is szerves része a mindennapjainknak, nagy öröm, hogy olyan ló kerülhetett ide, amely alkalmas arra, hogy az ország legjobb díjugratójával a legmagasabb szinten versenyezzen a DEAC színeiben – fogalmazott Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja.

Az említett versenyló a 12 éves német sportkanca, Mezőhegyes Chabala. A világhírű tenyésztő, Paul Schockemöhle istállójában született, majd Hollandiában kezdte meg versenypályafutását Jan Tops irányítása alatt. Innen került tavaly a mezőhegyesi Ménesbirtok és Tangazdaság tulajdonába, és így Szabó Gáborhoz, akivel egyre magasabb szintű versenyeredményei vannak.

Jávor András felidézte, hogy 1977-ben Kiss István professzor kérte fel , hogy a Hunyadi Mgtsz lovardájában fakultatív lovasoktatást indítsak be.

- Egy idő után Mihók Sándor professzor vette át a feladatot, aki szívügyeként kezelte a lovasképzést. Beindult a lovasakadémia, amire nagy volt a társadalmi igény. Később Bács Zoltán kancellár karolta fel a lovassport ügyét, és azóta újabb lépcsőváltás történt, így a 70-es években elültetett mag mára fává nőtte ki magát – osztotta meg gondolatit a DEAC elnöke.

Lóczi Lászlóné Kovács Marianna elmondta, hogy a szakosztály még most is fejlődésben van, de egyre nagyobb érdeklődést mutat.

– Megkérdezték, hogy miért jó, hogy a DEAC ennyi szakosztályt üzemeltet? Ez a sportolóknak jó elsősorban, hiszen klubunk az egyetemi sportot, az élsportot és a szabadidősportot is támogatja, így mindenki megtalálja a maga számára legmegfelelőbb kikapcsolódást. Külön öröm számomra, hogy ifjabb Szabó Gábor személyében olyan élversenyzőt igazoltunk, akit példaképként lehet állítani a fiatalok elé – tette hozzá a DEAC ügyvezetője.

A jövőben tehát a DEAC lovasszakosztálya az egyetemi lovassport további fejlődését, előrelépést szolgálja. A szakosztályvezető, Szabó Csaba – a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Takarmányozás-élettani Tanszékének vezetője egyetemi docensként, valamint a Lótenyésztő, lovassportszervező agrármérnök BSc és a Ménesgazda felsőoktatási szakképzési szakok szakvezetője – középiskolás és főiskolás korában maga is versenyzett díjugratásban. Később díjugrató bíróként tevékenykedett, jelenleg nemzetközi díjugrató bírói (3-as szint) minősítéssel rendelkezik.

- A DEAC lovasszakosztályának megalakulás remekül illeszkedik az egyetem fejlődési folyamatába. 2005-ben indult útjára a ménesgazda képzés, 2010-től komoly fejlesztések zajlottak a lovardában, amiben nagy szerepe van Bács Zoltán kancellárnak. Bármilyen sportágban nemzetközi szinten sikeresnek lenni nehéz, ehhez nem elég a tehetség, párosulnia kell szorgalommal és alázattal, mert ezek nélkül nem megy. A DEAC ifjabb Szabó Gábor személyében egy olyan sportolót igazolt, akiben mindhárom tulajdonság megvan. Számos versenyen ért el sikereket, és ezentúl még jobb feltételek mellett tud majd készülni. Felesége, Szabó-Máriás Sára szintén remek lovas és nagyon eredményes lovasképző. Tanítványuk, Fábián Johanna a tavalyi évtől a gyermekválogatott tagja, reméljük, idén az utánpótlás Eb-n tudja majd képviselni hazánkat és a DEAC-ot. Hosszútávú tervünk, hogy az egyetem lovassporttal foglalkozó hallgatóit, versenyzőit átigazoljunk, és valamennyi olimpiai lovasszakágban legyen sportolónk – fejtette ki Szabó Csaba szakosztályvezető.

A 30 éves ifj. Szabó Gábor Debrecenben született, de Hajdúböszörményben nőtt fel, egyetemi tanulmányait Nyíregyházán végezte, ahol tíz éven át a nyíregyházi Timpex versenyzője volt, majd 2021-ben szíve hazahúzta, és feleségével, Szabó-Máriás Sárával Debrecenben alakították ki lovasbázisukat. Csatlakoztak a DEAC-hoz, és minden erejükkel azon fáradoznak, hogy sporteredményeikkel szülővárosuk hírnevét is öregbítsék.

– Debreceniként nagy öröm számomra, hogy végre itthon sportolhatok, képviselhetem a várost és a DEAC-ot. Nagy lehetőség ez számunkra, remélem hosszú és sikeres együttműködés lesz. A rövidtávú terveim között az szerepel, hogy a lovammal, Mezőhegyes Chabalával kiharcoljam a részvételt az idei világbajnokságra. Eddig két vb-n lovagoltam, remélem, idén meglesz a harmadik szereplésem. Az országban maximum tíz olyan ló van, amely stabilan tud 160 cm-es magasságon versenyezni, ebből az egyik nálunk van. Hosszútávú célom az olimpiai szereplés kivívása. A kormány támogatásával márciustól indul a program egy németországi istállóval karöltve, ennek segítségével sikerülhet elérni, hogy harminc év után újra kijusson magyar díjugrató az olimpiára – világított rá ifj. Szabó Gábor.

A kiváló díjugrató immár tizenöt éve oszlopos tagja a magyar válogatottnak. Kétszeres felnőtt magyar bajnok, nyolcszor képviselte hazánkat Európa-bajnokságon, kétszer a Lovas Világjátékokon, 11-szer világversenyeken. 2017-ben részt vett az Egyesült Államokban, Omahában rendezett Világkupa-döntőn (a díjugrató világkupák 38 éves történelmében ő az ötödik olyan magyar lovas, aki kivívta ezt a kvalifikációt), ahol végül 21. lett. Ötször indult a Fiatal lovak világbajnokságán, megszámlálhatatlan nemzetközi és hazai nagydíj győztese, aki a jövőben a DEAC színeiben vesz részt a versenyeken.

Szintén a DEAC színeiben versenyez ifj. Szabó Gábor felesége, Szabó-Máriás Sára, aki Debrecenben született, és azóta is itt él, 2020-ban végzett a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán. Gyerekkora óta lovagol, emellett utánpótlásedzőként is országos elismerést szerzett magának. Hajdú-Bihar megye legeredményesebb női lovasa és felnőtt bajnoka.

A DEAC egyik nagy tehetsége, a mindössze 12 éves Fábián Johanna, aki Szabó-Máriás Sára és ifj. Szabó Gábor tanítványa. A tavalyi évtől tagja a gyermekválogatottnak, illetve a Magyar Lovassport Szövetség utánpótlásnevelő programjának. Többször volt dobogós nemzetközi nagydíjakon, 2021-ben Boujouriste-ben 3. helyezett lett a gyermekválogatott tagjaként a Nemzetek díjában, megnyerte a kecskeméti GP-t, tagja volt a Hajdu-Bihar megyei regionális bajnokcsapatnak, a 2021-es év legeredményesebb ifjúsági (18 év alatti) lovasa kitüntetést kapott Hajdu-Bihar megyében. Az idei évben célja a nemzeti válogatott tagjaként Magyarországot és a DEAC-ot képviselni több külföldi és hazai nemzetközi versenyen, illetve kijutni Spanyolországba, a korosztályos Európa-bajnokságra.

NyD