DE GYGYK - 30 év, 4500 szociálpedagógus

Harmincéves a szociálpedagógus-képzés a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán. Ebből az alkalomból rendeztek nemzetközi konferenciát pénteken Hajdúböszörményben Innováció a képzésben és a gyakorlatban címmel.

Magyarországon a rendszerváltást követően átalakult és kibővült a gyermekvédelemmel foglalkozó szociálpolitikai, illetve társadalompolitikai intézményrendszer, a hálózat a korábbinál lényegesen magasabb felkészültségű szakembergárdát kívánt meg. Ezt felismerve indította el 30 évvel ezelőtt a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara (GYGYK) a szociálpedagógus szakot.


- Az innováció, az egyetemi kutatások tudják megteremteni azt, hogy elsők legyünk az országban a képzéseink területén. Így van ez a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karon is, ahol olyan korszerű és értékálló ismeretekkel vértezik fel a hallgatókat, hogy az itt szerzett diplomájuk birtokában a pedagógiai, valamint a szociális szféra megannyi területén sikerrel érvényesülhetnek - hangsúlyozta a jubileum alkalmából szervezett szakmai konferencián mondott köszöntőbeszédében Harsányi Endre.

Az egyetem agrár- és élelmiszertudomány fejlesztéséért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettese hozzátette: a 30 év alatt 4500 szociálpedagógus szerzett diplomát a karon, közülük 12-en a beregszászi, határon túli képzésben.

- Nagy örömmel hallottam, mennyien végeztek az elmúlt évtizedekben ezen a karon, hiszen a Debreceni Egyetem és a Hajdúböszörményben működő kar sokrétű munkája révén egyre nagyobb figyelem hárul erre a térségre – mondta Kiss Attila, Hajdúböszörmény polgármestere.

Az Innováció a képzésben és a gyakorlatban című konferencia fővédnöke, Fülöp Attila arról beszélt, hogy a kormányzati gondoskodáspolitika az egyéni élethelyzeteket figyelembe vevő ön- és közösségi gondoskodásra, felelősségvállalásra épít.

- Olyan szociálpedagógiára van szükség, melynek a középpontjában az egyén áll, ahol a szakember segíteni akar valakit, de nem akarja annak képességeit rombolni, aki nem helyettesíteni akar, hanem kiegészíteni, hogy a gyerek vagy a segítségre rászoruló később meg tudjon állni a saját lábán. Mindenki, aki ezért tesz, ebben küzd vagy ezért tanít, annak köszönjük a munkáját, így a Debreceni Egyetemnek és Hajdúböszörménynek is – emelte ki a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár.

A kar dékánja felidézte az elmúlt 30 év legfontosabb momentumait, köztük a 2018-as évet is, amikor a DE GYGYK az országban elsőként indított szociálpedagógiai mesterszakot, melyen azóta 72 szakember szerzett diplomát.

- A jövő szempontjából a szociálpedagógiában a legfontosabb a módszertani megújulás, illetve a képzőhelyek további együttműködése, hogy azokra a kihívásokra, amik akár most a felsőoktatási felvételi rendszer változásai kapcsán jelentkeznek, hatékonyan tudjunk reagálni – összegezte Gortka-Rákó Erzsébet.

Erre volt kiváló alkalom a pénteki konferencia is, ahol 6 szekcióban csaknem 50 előadás keretében tekintették át a szakterület legfrissebb kutatási eredményeit a szociális munka és a szociálpedagógia neves hazai és külföldi képviselői.

Sajtóiroda-TB