Hallgatóink sikerei az olimpián

A Debreceni Egyetem mindkét olimpikonja a 13. helyen végzett Rióban. Risztov Éva és Papp Márk is a 10 km-es nyíltvizi úszásban bizonyított.

Risztov Éva pályafutása negyedik olimpiáján vett részt. 2012-ben a Debreceni Egyetem hallgatójaként szerzett olimpiai aranyérmet Londonban. Jelenleg sportszervező szakon tanul az intézmény Gazdaságtudományi Karán. Rióban először csütörtökön ugrott a medencébe, ahol meg is nyerte futamát 800 méter gyorson 8:33.36 perces idővel. Ez azonban összesítésben csak a 14. helyre volt elég, így nem jutott döntőbe. Hétfőn pedig címvédőként szállt versenybe a 10 kilométeres nyíltvizi úszáson.

- Bajnokként érkeztem és távozok is Rióból! 26 év munkája, hajnali kelések, kudarcok és felemelkedések keresztezték utamat. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki nap mint nap hitt bennem, akik fáradoztak azért, hogy Rióban sikeres legyek. 13. lettem, a világon a 13. Büszke vagyok egész pályafutásomra és arra, hogy képviselhettem Magyarországot immár 4. alkalommal! Boldog vagyok, mert bár érem nélkül, de rengeteg élménnyel és tapasztalattal térhetek haza! – így búcsúzott közösségi oldalán Riótól és aktív pályafutásától a harmincéves úszónő.

Papp Márk szintén sportszervező szakon tanul a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán. A 22 éves tehetség élete első olimpiáján vett részt, és az úszócsapat utolsó versenyzőjeként képviselte a magyar színeket kedden. A férfiak 10 km-es nyíltvízi versenyében Márk végig kiválóan úszva az erős mezőnyben szintén a 13. helyet szerezte meg 1:53:11 perces idővel.

Sajtóiroda-TB