Futott pár kört? Dobja be a közösbe!

Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogram néven indít szervezeti egységek közötti sportos vetélkedést az intézmény és a DEAC Szabadidősport Szakosztálya. A cél egy jó hangulatú, pozitív, motiváló közösség létrehozása, emellett pedig minden hónapban kiderül, melyik szervezeti egység volt a legsportosabb, legaktívabb.

A mozgásprogramot azért hívta életre a DEAC Szabadidősport szakosztály, hogy egy játékos, egyetemi verseny segítségével mozgásra ösztönözze az intézmény dolgozóit. Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja az új program indulása kapcsán kifejtette, hogy az intézmény egyedülálló és innovatív sportstratégiája középpontjában a hallgatók, a rendszeres testmozgás, a sporttudományos kutatói és oktatói tevékenység, illetve a szabadidő- és versenyport áll.

- Az új mozgásprogrammal ezúttal a dolgozói szabadidősport területét szeretnénk megcélozni, erősíteni. A legfőbb cél az, hogy fejlődhessen a közösség ereje, a társadalmi felelősségvállalásunk. Kiemelkedő közösségteremtő erővel rendelkezünk, hiszen 10 ezer dolgozóval és összesen több mint 40 ezer egyetemi polgárral az ország egyik legnagyobb felsőoktatási intézménye a miénk. A széles tömegbázis, a közösség ereje pedig egy jó lehetőség a szabadidősport, az egészséges életmód, az egészségtudatosságra való törekvés területén egyaránt – fejtette ki a kancellár.

A DEAC ügyvezetője, Lóczi Lászlóné Kovács Marianna már korábban közös sportolásba kezdett kollégáival. Választásuk a teniszre esett, az egyetemi sportklub menedzsmentjének tagjai rendszeresen űzik ezt a sportágat.

- Munkánk a nap jelentős részében az íróasztalhoz köt minket, aminek egyenes következménye a görbe hát és a derékfájás. Szeretünk itt dolgozni, büszkék vagyunk sportolóinkra, szinte valamennyien sportoltunk is korábban, így kötelezőnek érezzük, hogy mi is fittebbek legyünk. Bízom benne, hogy mindig rekord mennyiségű mozgásóra fog összegyűlni a program egyes időszakainak végén. A dolgozói verseny nyertesei mi magunk leszünk, akik minden egyes órával hozzájárulunk az egészségünk megőrzéséhez. Maga a program egyedülálló és reméljük, lesznek majd követőink az ország többi egyetemén is. Bíztatok minden egyetemi polgárt, aki bármilyen sportág amatőr vagy profi művelője, legyen ez egy példamutatás és kihívás más egyetemek felé – hangsúlyozta a klubvezető.

A DEAC szabadidősport szakosztályának vezetője, Mag Zoltán tapasztalatai szerint az emberek nem fektetnek elegendő hangsúlyt az egészségükre, amíg nincs valami probléma. Ezért is fontos, hogy legyen egy dolgozói, sportos, közösségi versengés.

- Manapság könnyedén megbetegedhetünk, elég csak a covid-ra gondolnunk. Emellett még ott van az életmódunk, a mindennapi stressz, vagy épp az öregedés. A mozgás mellett sok érv szól, melyek közül az egyik leglényegesebb, hogy kitűnő immunrendszer-erősítő – hívta fel a figyelmet Mag Zoltán, aki mindenkit arra biztat, akár csak heti 1-2 óra sétával is, de legyen aktív tagja a Mozgásprogramnak.

Az új vetélkedésben bárki részt vehet, aki rendelkezik eduID-val, vagyis regisztrált egyetemi dolgozó. Már működik a mozgásprogram regisztrációs felülete, ami  ezen a linken elérhető. Ha egy dolgozó sportol valamit, a mozgásforma, a szervezeti egység és a teljesítés kiválasztásával regisztrálhatja a tevékenységét ezen az oldalon. Az online nyilvántartó havonta egyetemi egységenként összegzi a sportos teljesítéseket. Ez alapján minden hónapban kiderül, melyik a legaktívabb szervezeti egység. A számítás létszámarányos, tehát nincsenek előnyben a nagyobb szervezeti egységek és hátrányban sincsenek a kisebbek. A mozgásformák közül egészen hétköznapiak, például a gyaloglás vagy épp az ásás is választhatóak.

Az új, egész egyetemi dolgozói körre kiterjedő sportos versengés jelen lesz a legnagyobb közösségi platformon is. A facebook „Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogram” zárt csoportja arra hivatott, hogy az egyetemi dolgozók egy-egy posztban, akár fénykép kíséretében megosszák egymással az aznapi sportos tevékenységüket. Az intézmény ezzel egy pozitív, motiváló, jó hangulatú közeget szeretne teremteni, tovább erősítve az egyetemi (sport)közösséget is.

A programban való részvétel önkéntes, célja nem a nagy sportteljesítmény, hanem hogy a pozitív motiváció, a játék, a közösség hatására minél többen és minél többet mozogjanak, tehát a lényeg maga a mozgás.

A programban résztvevő, Unipass kártyával rendelkezők számára a Nagyerdei Stadionban található Sportdiagnosztikai, Életmód és Terápiás központban személyes igény esetén jelentős kedvezménnyel diagnosztikai felmérésekre is lesz lehetőség. 

Regisztrációs oldal: https://e-kerdoivek.unideb.hu/mozgasformak

Facebook: www.facebook.com/groups/1877808835747175/

További információ, kérdések, észrevételek: szabadidosport@deac.hu

 

Sajtóközpont - PKZs