Ezen a hétvégén is volt minek örülni

A Debreceni Egyetem jégkorongozói a pénteki betli után vasárnap magabiztosan nyertek. Szintén megszerezték a három pontot a női futsalosok, míg a labdarúgók döntetlent játszottak, a kézisek kikaptak. Varga Zoltán betegen is negyedik lett a triatlon világbajnokságon.

Jégkorong
Az FTC-Telekom elleni Erste Liga-mérkőzés nem sikerült jól pénteken a fekete-fehéreknek, hiszen 5-2-re kikaptak a Tüskecsarnokban, vasárnap azonban javítottak, és 6-1-re legyőzték a DAB gárdáját hazai pályán. A DEAC jelenleg a negyedik helyen áll az alapszakaszban.

Futsal
A női futsal NB I ötödik fordulójának nyitómeccsén a hibátlan DEAC az ebben a szezonban eddig mindössze egy pontot begyűjtő Csepelt fogadta szombaton a DESOK-ban. Quirikó Vivien együttese a vártnál nehezebben boldogult ellenfelével, de végül megszerezte a három pontot, miután Fülöp Dia 32. percben szerzett találatával 1-0-ra nyert.

Labdarúgás
A listavezető Debreceni Egyetem gárdája a hatodik helyen álló Eger SE-hez látogatott az NB III Észak-Kelet csoportjának 13. fordulójában. A találkozón a DEAC előtt több nagy helyzet is adódott, gól azonban nem született egyik oldalon sem, így a két csapat megosztozott a pontokon.

- Idegenben szereztünk egy pontot, amiért nem tudom elmarasztalni a játékosokat. Azonban ma több helyzetünk volt, mint az elmúlt találkozókon, ezért a döntetlen kicsit csalódás számunkra. Van még hátra négy meccsünk az idén, ezeken megpróbálunk minél több pontot szerezni, bízom benne, hogy el tudjuk érni a céljainkat – értékelte a látottakat Urbin Péter vezetőedző.

Kézilabda
Alig lehetett üres széket találni szombat este a DESOK-ban, ami borítékolható volt, hiszen a férfi kézilabda NB I/B nyolcadik fordulójának rangadóját rendezték: az éllovas DEAC a harmadik helyezett Budai Farkasokat fogadta. Hét játéknap után Mándi Norbert legénysége hibátlan mérleggel rendelkezett, míg a fővárosiak hat diadal mellett csupán egyszer kaptak ki. A végig szoros mérkőzésen a hajrát jobban bírták a vendégek, akik 28-23-ra nyertek.

Triatlon
A Debreceni Egyetem Biofizikai és Sejtbiológiai Intézetének tanszékvezetője, Varga Zoltán a szezon lezárásaképpen részt vett az olimpiai távú, 55-59 korcsoportos világbajnokságon, amit a spanyolországi Torremolinosban rendeztek. A táv 1,5 km úszásból, 40 km biciklizésből és 10 km futásból állt, és a nehézségek ellenére sikerült a negyedik helyen végezni.

- Sajnos a szombati verseny előtt öt nappal alaposan lebetegedtem, ennek ellenére kiutaztam. Csütörtökön még olyan állapotban voltam, hogy nem tudtam, egyáltalán tudok-e indulni, végül nekivágtam a versenynek, és meglepően jól ment. A negyedik helynek egészségesen, látatlanban is örültem volna, az előzmények ismeretében pláne elégedett voltam. Azért csak maradt bennem egy kis szálka, mert hat másodperccel maradtam le a dobogóról, és a magyar barátom, a második helyen végzett Czigány Róbert – akit idén minden hazai versenyen megvertem – is csak húsz másodperccel előzött meg. Szóval ki tudja, mi lett volna, ha teljesen rendben vagyok, de hát a sportban nincsen ha, ott, akkor és úgy kell lejátszani, ahogy vagyunk. Most így alakult, de soha rosszabbat! – értékelte a versenyt Varga Zoltán.