Értékteremtés az innováció útján a Debreceni Egyetemen

Szemléletformálás, kutatási eredmények hasznosítása, hallgatói ötletek támogatása, hálózat- és közösségfejlesztés, nemzetközi jelenlét – az Innovációs Ökoszisztéma Központ igazgatójával beszélgettünk céljaikról.

A Debreceni Egyetem Vezér utcai tudományos és innovációs parkja a kreatív gondolkodás és inspiráló együttműködések kiemelt helyszíne: a parkba települő, korszerű technológiákkal felszerelt oktatási intézmények és kutatóhelyek gyűrűjében az Innovációs Ökoszisztéma Központ (IÖK) szolgáltatásainak helyt adó Innováció Központ hídként szolgál a tudomány, a társadalom és a gazdaság között. Az IÖK tevékenységeivel és együttműködésben partnereivel ösztönzi az új ötletek létrejöttét, elősegíti, hogy a valós társadalmi kihívásokra reagáló, a jóllét fokozását fenntartható elképzelésekkel célzó projektek ne csak megszülessenek, hanem piacképes megoldásokká formálódjanak.

Jutkusz Lilla igazgató meglátása szerint a Debreceni Egyetem kiváló feltételeket teremtett az innovációs körforgásba való mind erőteljesebb bekapcsolódásra, hiszen évtizedek óta elkötelezett a kutatási eredmények hasznosítása iránt, valamint reflektál környezete gazdasági és társadalmi elvárásaira. Egyedülálló háttérrendszer jött létre a tudományos eredmények piaci irányba történő elmozdítására: a Debreceni Egyetem nemcsak folyamatosan fejleszti a Science Parkot a Vezér utcán az innovációs és helyi gazdaságfejlesztési célokhoz, nemzetközi környezethez és a kor kihívásaihoz igazodva, hanem létrehozta az Innovációs Alapot és megerősítette az innovációmenedzsmentet is az Innovációs Ökoszisztéma Központtal.

Az igazgató rávilágított arra, hogy egyik legfontosabb céljuk a tudatos innovációs szemlélet közvetítése és beépítése az egyetemisták, valamint kutatók munkájába, tanulmányaiba. Ehhez kapcsolódóan kiemelt tevékenységeik körébe tartozik a szemléletformáló és szellemitulajdon-kezelési tevékenység folytatása, valamint a kutatási eredményekre alapozott ötletek támogatása az UD-IMPACT ernyőprogram keretében.

- Az IÖK részeként működő Kutatáshasznosítási és Technológiatranszfer Központ munkatársai egész évben a kutatók rendelkezésére állnak, bármilyen tudományterület képviselőinek segítenek feltárni a kutatások innovációs potenciálját, elősegítik a piaci hasznosítást. A projektek megvalósításának szakmai támogatása, vállalati vagy nemzetközi kutatási partnerekkel való kapcsolatfelvétel, illetve sikeres termék-, szolgáltatás- vagy technológiafejlesztést követően a licencia értékesítése vagy spin-off vállalkozás alakítása egyaránt a feladatok közé tartozik. Az UD IMPACT program az ötlet fejlettségétől és tartalmától függően különböző léptékben támogatja a kutatókat, kutatócsoportokat: az új technológiák validációjában és fejlesztésében rejlő kockázatok csökkentésére és a piaci előkészítésre projektenként legfeljebb 18 millió forint pályázható. A korábban támogatott ötletek közül van olyan, ami már sikeres termékként jelen van a piacon, inspiráló példa lehet a Tricho Immun biostimuláns termék. A szabadalmaztatott Trichoderma gombatörzseket tartalmazó készítmény fejlesztését a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar kutatói, Karaffa Erzsébet és Kovács Csilla végezték, és mára minden biogazdálkodó számára elérhető Magyarországon. Június 30-ig még várunk pályázatokat az aktuális időszakban, eddig 17 érkezett be hozzánk, szeptembertől pedig újra beadhatók a nyáron kidolgozott ötletek az új kiírásban – foglalta össze Jutkusz Lilla.

Az UD IMPACT ernyőprogram keretében számos további alprogram elérhető az egyetemi polgároknak a kreditpontos kurzusoktól kezdve a szemléletformáló és kompetenciafejlesztő workshopokon át az egyedi projektek szakmai támogatásáig. Míg a stUDinnovate kurzus személyes részvétellel, a HSUP pedig blended learning keretében a startupok világának alapvető kérdéseibe enged betekintést, addig a 3D technológiák kurzus keretében a fiatalok azok alkalmazásának lehetőségeit ismerhetik meg gyakorlati keretek közt. A modern 3D technológiákkal felszerelt ImpactLab-Makerspace labor – mely a következő tanév elejétől az Innovációs Központban végleges helyén várja látogatóit – nemcsak a tervezés és prototípuskészítés otthona lesz, de közösségi térként is funkcionál majd, elősegítve az együttműködést szakterületek és intézmények, az egyetemi és városi polgárság között.

- Hisszük, hogy az innováció világában az ötletfejlesztés során alkalmazott módszerek, a megszerezhető kompetenciák valamennyi egyetemi kutató, oktató és hallgató számára olyan új megközelítést és eszköztárat adnak, melyeket a mindennapok során is eredményesen tudnak alkalmazni. Szeretnénk minél szélesebb körben eljuttatni az ismereteket minden egyetemi polgárhoz, már a középiskolai diákokhoz is, független attól, hogy a jövőben szeretnének-e bekapcsolódni az innováció világába. A 2025/26-os tanévben igyekszünk képzési és ötletfejlesztő programjainkat nemzetközi partnereinkkel együttműködésben megvalósítani, összekapcsolva a különböző európai egyetemek innováció iránt érdeklődő fiataljait már az ötletfejlesztés és validálás szakaszában, így a Debreceni Egyetem polgárainak még szélesebb perspektívát tudunk biztosítani – vázolta a terveket Jutkusz Lilla.

Az IÖK a szemléletformálást, az információátadást, a kreativitás kibontakoztatását és az innováció iránti érdeklődés növelését többféle további módon is elősegíti, például népszerű előadók meghívásával, már működő startupok képviselőivel, akik eredményeiket és fejlődésüket a Start Ups & Downs minikonferenciákon mutatják be, mentorok bevonásával, illetve az egyetemi polgárok és városi lakosság számára ötletversenyek szervezésével. 

- Előkészítés alatt áll több programunk, így Debrecen városával közösen egy okosváros és társadalmi innovációs fókuszú ötletverseny, illetve szakmai partnerek bevonásával az i-Days for Life Debrecen egészségügyi hackathon. Idén tavasszal két versenyt is rendeztünk partnereinkkel, az i-Dayst pedig tavaly novemberben alapítottuk több mint százhúsz hallgató bevonásával, külföldről érkezett szakemberek támogatásával, akik a helyszínen segítették az ötletkidolgozásban a csapatokat. Idén is nemzetközi környezetben tervezzük megrendezni a versenyt. Annak, aki a kevésbé aktív részvételt részesíti előnyben, szívesen ajánljuk figyelmébe a júniusban a mesterséges intelligencia és a jövő lehetőségei témakörökben rendezett előadás-sorozatunkat – adott ízelítőt a programokból Jutkusz Lilla.

Sajtóközpont