Elismerés az egyetemi klasztereknek

Három, a Debreceni Egyetemhez kapcsolódó klaszter kapta meg az Akkreditált Klaszter címet a Pénzügyminisztérium pályázatán. A minősítésről szóló oklevelet július 5-én adták át Budapesten.

A Pharmapolis Debrecen Innovatív Gyógyszeripari Klaszter, a Magyar Sport- és Életmódfejlesztő Klaszter és a Termál-Egészségipari Klaszter is szerepel a hat klaszter közt, amely nyert a Pénzügyminisztérium Akkreditált Klaszter címpályázatán. A komoly elismerést és minősítést jelentő címet ma Magyarországon 27 klaszter birtokolja.

A Debreceni Egyetem a magyarországi klaszterszerveződés úttörője és a felsőoktatási intézmények között az egyik olyan egyetem, amely a legnagyobb részt vállal a klaszterek létrehozásában és fenntartásában. Az elmúlt 8-10 évben az egyetem körül öt klaszter szerveződött, ezek mindegyike akkreditált klaszter.

Az Akkreditált Klaszter címet negyedjére nyerte el a Pharmapolis Debrecen Innovatív Gyógyszeripari Klaszter. Az oklevelet Pázmány Tamás, a klaszter innovációs és pályázati igazgatója vette át.

A térség legnagyobb múltú, valamint a régió első innovatív klasztere azért jött létre, hogy összefogja az ágazatban tevékenykedőket a sikeres fejlesztések érdekében, és nagy hangsúlyt fektet arra, hogy kutatás-fejlesztési együttműködései során új, innovatív termékeket hozzanak létre. A huszonnégy tagot – köztük a Debreceni Egyetemet és Richter Gedeon Gyógyszergyárat is – tömörítő szervezet elnöke Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora.

A Magyar Sport- és Életmódfejlesztő Klaszter második alkalommal nyerte el az akkreditált klaszter címet, melyet a klasztermenedzser Dékán Tamás vett át a csütörtöki átadón. A klaszter fő célkitűzése a verseny- és utánpótlássport hátterének fejlesztése, az egészséges táplálkozás, életvitel és sportok népszerűsítése. A 2011 májusában 30 taggal alakult klaszter elnöke Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja.

A Termál-Egészségipari Klaszter második alkalommal nyerte el a minősítést. Az akkreditációról szóló oklevelet a szervezet elnöke, Fazekas Lajos, Katona Ilona titkár és Gurzó Andrea klasztermenedzser vette át. Az Észak-Alföldi Termál Klaszter és a Termál - Egészségipari Klaszter egyesülése révén 2013-ban létrejött szervezet célkitűzése, hogy elősegítse az Észak-alföldi régió termál-, gyógy- és egészségturizmusának fejlődését. A Debreceni Egyetem közreműködésével vizsgálják a termálvíz jótékony hatását az egészségre, illetve keresik a további hasznosítási lehetőségeket az energetikában és a mezőgazdaságban.

A most elnyert akkreditált klaszter címet 2020. január 24-ig használhatják a klaszterek.

Sajtóiroda-MM

Fotók: Pénzügyminisztérium