Debreceni Egyetem – az elérhető tudás

Tananyagfejlesztéssel, új képzési és mentorprogramokkal, valamint kihelyezett képzésekkel segíti a Debreceni Egyetem az élethosszig tartó tanulást és a hallgatói lemorzsolódás csökkenését egy komplex pályázat keretében.

A magyar felsőoktatás teljesítményének fokozásához járul hozzá az a projekt, amelyet 2017 januárjában indított az intézmény.

- A pályázaton elnyert csaknem négymilliárd forintos keretösszegből olyan tevékenységeket, programokat valósít meg a Debreceni Egyetem, amelyek versenyképes tudást biztosítanak a hallgatóink számára, ezzel csökkentve a diákok lemorzsolódását. Emellett segíti az intézmény nemzetköziesítését, elérhetővé teszi az itt felhalmozott tudást a régióban, illetve az idősebb korosztály számra – fogalmazott Bartha Elek oktatási rektorhelyettes, a projekt szakmai vezetője a programot bemutató pénteki sajtótájékoztatón.

A 2021-ig tartó projekt kiemelt célja, hogy a felsőoktatásba bekerült hallgatók tanulmányaikat sikeresen, oklevéllel a kezükben zárják, csökkenjen a végzettség nélkül az oktatásból kilépők száma. Ennek elérése érdekében több karon mentorálás keretében nyújtanak segítséget.

- Mindent megteszünk azért, hogy a hallgatóknak a tanulás és a vizsgákminél kisebb kihívást jelentsenek. Ezért indítottuk el a mentorprogramunkat, amelynek keretében a tanulmányi, életvezetési, szabadidős és egyéb tevékenységeik tervezésében, megvalósításában segítjüka hátrányos helyzetű és a tehetséges hallgatókat egyaránt – tájékoztatott Bencze Mátyás az Állam- és Jogtudományi Kar dékánhelyettese.

A projekt keretében kidolgozott új képzési programok és módszertani elemek bevezetésével a felsőoktatás teljesítményközpontú átalakítását és az ehhez szükséges intézményi struktúrát tervezi kialakítani az intézmény, amely segíti a képzési kimenetek és a gazdasági igények közötti összhang erősítését. A projekt keretében új tananyagok is készülnek, melyek versenyképes tudást biztosítanak az intézménybe jelentkező és a képzésben részt vevő hallgatók számára. A diákok támogatása mellett az oktatókmódszertani, szakmai felkészítése is része a projektnek, hogy a hallgatóktanulási igényeihez alkalmazkodó képzéstartalmakkal, módszertanokkal bővíthessék eszköztárukat, ismereteiket.

- Az új tananyagok digitalizálásának és e-learning tananyagok kidolgozásának köszönhetően könnyebben elérhetők lesznek az információk, tananyagok a hallgatók számára, és hozzájárulnak az egyetemi oktatás mellett a felnőttképzés más formáinak kiszolgálásához, ezzel támogatva az Európai Unió „Lifelong learning” célkitűzéseit – részletezte Csatár Péter, a Bölcsészettudományi Kar dékánhelyettese.

A program keretében indult Szenior Egyetem az idősebb korosztály számára nyújt ingyenes lehetőséget a tudományos ismereteik bővítéséhez, és egyben az egyetem harmadik misszós tevékenységeinek körét is szélesíti.

- Professzoraink segítségével olyan embereket szólítunk meg, akik több tíz éve szerezték diplomájukat, de szeretnék tovább bővíteni, frissíteni eddig megszerzett tudásukat az orvostudománytól a történelemig. Előadásainkra rendszerint 250-300 résztvevő érkezik az ország szinte minden pontjáról Budapesttől Záhonyig, ami nemcsak a Szenior Egyetem sikerét mutatja, hanem azt is, hogy igény van az ilyen jellegű programokra – hangsúlyozta Pósán László, a Bölcsészettudományi Kar egyetemi docense, a Szenior Egyetem szakmai vezetője.

A korosztályi lefedettség mellett a projekt a felsőoktatási szolgáltatások területi hozzáférhetőségét is segíti a konzorciumi partnerként részt vevő Kisvárdai Közösségi Felsőoktatási Képző Központban tervezett képzési programok kiterjesztésével. Az ott indítandó idegenforgalmi képzések előreláthatóan olyan területekre is eljutnak, ahonnan nehezebben érhetők el a tanulni vágyó fiatalok számára a Debreceni Egyetem képzései. A másik nagyon fontos kari kezdeményezés a hallgatók gyakorlati képzésének kihelyezése a hátrányos vagy komplex programmal segítendő járásokba, ami reményeink szerint szorosabb együttműködést eredményez ezen térségek felzárkóztatásában.

A programok az EFOP 3.4.3-16-2016-00021 „A Debreceni Egyetem fejlesztése a felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférhetőségének együttes javítása érdekében" című pályázat keretén belül valósulnak meg.

Sajtóiroda-TB