DE-sikerek a joghallgatók versenyén

Remekül szerepeltek, hét első helyezést értek el a Debreceni Egyetem diákjai a négy napos 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában, amelyet idén a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara szervezett.

- A Debreceni Egyetem (DE) számos módon, például Tehetséggondozó Program keretében igyekszik segíteni az idejáró kiemelkedő képességű hallgatók kibontakozását, szakmai karrierjük elindítását, melynek egyik legfontosabb oszlopa a tudományos diákköri munka – ismertette Bartha Elek, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Állam- és Jogtudományi Szekciójának online zárórendezvényén.


Mezey Barna, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) alelnöke úgy vélte, hogy a résztvevők – annak ellenére, hogy interneten zajlott a konferencia – mégis megtapasztalhatták milyen egy tudományos találkozón bemutatkozni, melynek köszönhetően sokat fejlődhetett a személyiségük. Bejelentette, hogy az egyes tagozatok első helyezettjeinek egy későbbi időpontban külön versenyt, úgynevezett OTDT+t szerveznek, ahol a résztvevők reményeik szerint már személyesen is megismerkedhetnek egymással.  

- A tudományos diákkörben születik a tudós. Ez a szervezet arra képez, hogy többek, nagyobbak és erősebbek legyünk – jelentette ki Balogh Judit, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnökségi tagja, az Állam- és Jogtudományi Szakmai Bizottságának elnöke. Arra emlékeztetett, hogy a korábbi ilyen versenyek résztvevői közül ma már sokan komoly tudományos vagy gyakorló jogászi pozíciókat töltenek be.  

A DE Állam- és Jogtudományi Karának (ÁJK) dékánja, a 35. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójának ügyvezető elnöke egy kiállításhoz hasonlította a rendezvényt.

– Megtekintettük a festményeket. Van közöttük klasszikus, modern, egy, egy szürreális, impresszionista. Mindenkinek más, más kép tetszik. Így voltunk mi ezekkel a dolgozatokkal is. Voltak olyan hangok is, hogy ilyet én is tudtam volna csinálni. Nekik azt üzenem, hogy annak idején Miro és Picasso rajzaira is ezt mondták, de aztán az idő őket igazolta – fogalmazott Szikora Veronika.

Elmondta: 268 pályaművet mutattak be a konferencián, a 29 tagozatban 92 zsűritag dolgozott.

– Ahhoz, hogy megőrizzük mentális egészségünket, szükség  van az ilyen rendezvényekre, mint ez az OTDK – fűzte hozzá. 



A 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában első helyezést 28-an, 2. helyezést 36-an, 3. helyezést 20-an értek el. Jutalmazták a tagozatok legjobb opponenseit, valamint különdíjakat és jutalmakat is kiosztottak. 

A debreceni első helyezettek: 

Gönczi Barbara (Polgári Eljárásjogi Tagozat), konzulens: Pribula László egyetemi tanár, 

Hadházi Edit (Polgári jog 2 Tagozat, Családjog), konzulens: Varga Nelli Edina adjunktus, 

Herdon István (Munkajog Tagozat 1), konzulens: Zaccaria Márton Leó adjunktus, 

Joó László Ádám (Magyar Jogtörténeti Tagozat), konzulens: Balogh Judit docens, 

Kovács Zsófia Dóra (Jog- és Állambölcseleti Tagozat), konzulens: Ficsor Krisztina adjunktus, 

Németh-Kiss Szófia (Pénzügyi Jogi Tagozat), konzulens: Bordás Péter adjunktus, 

Pápa Laura (Alkotmányjog 3 Tagozat, Véleményszabadság), konzulens: Fazekas Flóra.

 



A Zlinszky János Emlékalapítvány fődíjasa Kovács Zsófia Dóra (DE) lett, konzulense: Ficsor Krisztina adjunktus. 

Debrecen Város Fődíjasa a legkiválóbb nem debreceni hallgató kategóriában Geyer-Hirt Dóra (PPKE),  

Debrecen Város Fődíjasa a legkiválóbb debreceni hallgató kategóriában Németh-Kiss Szófia (DE) lett. 

A Pro Scientia Aranyérmesek Társaságának Reménység Kitűzőjét Pap Kristóf (ELTE),  
a Doktoranduszok Országos Szövetsége fődíját pedig Schlachta Boglárka Lilla (KRE) tudhatja magáénak.   
   

Sajtóiroda - OCs