Bukai József (1933-2020)

Életének 86. évében, 2020. január 3-án elhunyt Bukai József okleveles agrármérnök, a jogelőd Debreceni Egyetem Nyírségi Mezőgazdasági Kutató Intézet egykori tudományos igazgatóhelyettese, valamint vezető nemesítője. Bukai Józsefet a Debreceni Egyetem saját halottjának tekinti.

Bukai József tudományos főmunkatárs, vezető nemesítő a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum Nyíregyházi Kutató Központ tudományos igazgatóhelyettese 1933. december 22-én született Rakamazon. 1955-ben érettségizett az FM Szakérettségi tanfolyamán. Érettségi után tanulmányait 1955-1961 között Gödöllőn és Moszkvában végezte, illetve 1961-ben fejezte be a Timirjázev Mezőgazdasági Akadémiát. 1969-ben szerzett tudományos fokozatot levelező aspiránsként Leningrádban, amelyet 1970-ben honosíttatott. Ezután szert tett a kandidátusi címre is. Dolgozatának címe: Solanum tuberosum L. dihaploidjainak előállítása és felhasználása a burgonya nemesítésében volt.

Tanulmányai közben folyamatosan dolgozott. 1951-1952 között kertészeti előadó volt Mezőkeren, illetve Ózdon. 1953-ban az ózdi Járási Tanács kertészeti agronómusa. 1961-ben kezdett el dolgozni a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság jogelőd intézményében, az akkori Nyírségi Mezőgazdasági Kutató Intézetben Nyíregyházán, tudományos segédmunkatársként.



Gazdag elméleti és gyakorlati tapasztalat birtokában 1961-ben kérték fel a Kutatóintézet tudományos igazgató-helyettesi pozíciójára. 1961-1987 között tudományos igazgató-helyettesként tevékenykedett az intézetben, amely 1975-től a Vetőmag Vállalat Kutató Központjaként működött tovább, ugyancsak Nyíregyházán, ahol tudományos igazgató-helyettes pozícióján kívül a Kutató Központban tudományos osztályvezetői megbízást is végzett.

1987-től az Iragszemcsén található Takarmánytermesztési Kutató Intézet tudományos igazgató-helyettese volt. A ’90-es években visszakerült az intézetbe, ahol ismét új borsófajták előállításában vett részt és fiatal kutatók munkáját segítette.

Bukai József 26 éven keresztül dolgozott a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság jogelőd intézményeiben tudományos igazgatóhelyettesként, valamint tudományos osztályvezetőként, illetve vezető nemesítőként. Több tucat, köztük ma is számos köztermesztésben lévő növényfajta nemesítője. A Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság Nyíregyházi Kutatóintézetében a jelenleg fenntartott 18 fajta közül 15 fajta előállítása fűződik Bukai József nevéhez, valamint további 9 fajta honosítását végezte étkezési borsó és szója kapcsán.

Szellemi és szakmai öröksége meghatározó, az intézet őrzi emlékét.