Bravúros egyetemi klarinétos siker

Huszonnégy tehetséges zenész vett részt a XV. Országos Klarinétversenyen a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán. Az egyetem hallgatói nem csak a szakmai zsűri, de a kötelező darab szerzőjének elismerését is kivívták.

Összesen hét hallgató képviselte a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karát az intézmény és a Conservatory Alapítvány közös klarinétversenyén december 14-én, a Liszt Teremben. A debreceni egyetemisták kiemelkedően szerepeltek: a szakmai zsűri döntése szerint megosztott első, második és harmadik helyen végeztek, ráadásul a kötelező darab legjobb előadásáért járó díjat is a Zeneművészeti Kar egyik klarinétosa kapta.

A résztvevőknek a kötelező darab mellett hat, előzetesen megjelölt mű közül is elő kellett adniuk egyet. Ebben az évben Barabás Árpád kortárs zeneszerző klarinétra és zongorára írt szonátája volt a kötelező darab, ezen kívül pedig Eliott Carter: GRA, Ilse Fromm-Michaels: Stimmungen eines Fauns, Ante Grgin: Capriccio Nr.1, V. Rotaru: Improvizáció, Heinrich Sutermeister: Capriccio, valamint Igor Sztravinszkij: Három darab szólóklarinétra című műve közül kellett választaniuk a fiataloknak.

Szabó János klarinétművész, a verseny szervezője szerint az eredmény abból a szempontból is jelentős, hogy a három fiatal fúvós mindegyike elsőéves hallgató a Zeneművészeti Karon, ráadásul a második helyet a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem negyedéves hallgatójával osztotta meg a debreceni versenyző.

- A kezdeményezés sikeres, a klarinétos társadalom nagy érdeklődéssel figyeli a versenyt. Az esemény ráirányította a figyelmet a kortárs zenei művészetre is, ebben és a verseny szakmai sikerességében nagy szerepet játszott Szabó Péter Krisztián mesteroktató is. A négy díj önmagáért beszél, mindez a magas szintű szakmai tevékenység eredménye. Ez az évfolyam nagyon kiemelkedő most – mondta a Zeneművészeti Kar oktatója.

A verseny célja a színvonalas produkciók bemutatása mellett az volt, hogy a meghívott középiskolás diákok is megismerkedjenek a Debreceni Egyetemmel és a Zeneművészeti Karral, a zeneoktatással foglalkozó felsőoktatási intézmények képviselői pedig szakmai konzultáció révén átfogó képet kaphassanak egymás eredményeiről.

Az Országos Klarinétversenyt jövőre is megrendezik a Zeneművészeti Karon.

XV. Országos Klarinétverseny, végeredmény 

I. díj és Rektori Különdíj:

Török Boldizsár – Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar
Vass Benjámin – Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar

II. díj:  
Csapó Bence – Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Budapest)
Hompoth Edwárd Attila - Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar

III. díj: 
Kokics Dorina Fanni - Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar
Miklósi Fruzsina – Széchenyi Egyetem Művészeti Kar (Győr)

Legjobb kötelező mű előadásáért különdíj:
Török Boldizsár

Különdíjak:
Barta Bettina – Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet
Horváth Eszter - Széchenyi Egyetem Művészeti Kar (Győr)
Tóth-Csamangó Blanka - Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Budapest)
Valachi Sámuel György - Széchenyi Egyetem Művészeti Kar (Győr)

Sajtóiroda - BZ