Az ipar évtizedei Debrecenben

Az egyetem, a város és az ipar kapcsolata a központi tematikája annak a kétnapos konferenciának, amely ma kezdődött a Debreceni Egyetemen. Az Ipar Napjai című eseményt október 11-12-én már 3. alkalommal rendezi meg közösen a Műszaki Kar és az önkormányzat.

A rendezvény célja a város, az egyetem Műszaki Kara és az ipar együttműködésének biztosítása és előmozdítása, továbbá a versenyképes mérnökképzés elősegítése az ipar igényeinek megfelelően.

- Véleményem szerint változtatni kellene a címadáson, hiszen nem az ipar napjairól, hanem az ipar éveiről, sőt évtizedeiről beszélhetünk Debrecenben – fogalmazott köszöntőjében Pintér Ákos. A Debreceni Egyetem általános rektorhelyettese beszédében kiemelte: a fejlődést Debrecenben írják, mégpedig a város, az egyetem és az ipari partnerek együttesen. Az egyetem klasszikus feladata eddig az volt, hogy oktasson, kutasson, de ez megváltozott a 2000-es évek elejére. Az innováció is bekerült az intézmény vérkeringésébe, hiszen az új eredményeket be kell építeni az oktatásba, a kutatásba, amelyhez segítséget nyújtanak az ipar vállalatai is – mondta Pintér Ákos.

A köszöntőt követően Papp László polgármestere ismertette a város terveit „Gazdaságfejlesztési stratégia Debrecenben” című előadásában.

- Debrecen egy forradalmi változás korszakát éli, ami 2015 előtt elsősorban az infrastrukturális fejlődést, ma már azonban a gazdaságfejlesztési stratégiát helyezi előtérbe – mondta Papp László. A polgármester hangsúlyozta: a két területnek kiegyensúlyozottan kell fejlődnie, hogy kiemelkedő életminőséget tudjon biztosítani az itt élőknek. - Az elmúlt három év gazdaságfejlesztési stratégiájának eredménye több mint 500 milliárd forintnyi működő tőke a városban és több mint 6 ezer új munkahely. Ennek köszönhetően a Debrecen 2050 terv helyett mára már D 2030-ról beszélhetünk – tette hozzá Papp László.

Ezt követően Szűcs Edit dékán mutatta be a Műszaki Kar szerepét a debreceni mérnökképzésben.

-  Debrecenben több mint öt évtizede van mérnökképzés, amelynek fejlődése mindvégig folyamatos volt. Annak idején mertünk nagyot álmodni: nem főiskolaként, hanem egyetemi karként akartunk működni, ahol a magyar mellett angol nyelvű képzés is folyik. 2007-es dékánná választásom óta munkatársaimmal folyamatosan építjük, ápoljuk a kapcsolatokat az ipar képviselőivel, hogy az általuk támasztott igényeknek megfelelően képezzük hallgatóinkat, és hogy minél több vállalati szakembert vonjunk be az oktatásba – fogalmazott előadása kezdetén Szűcs Edit.

A kétnapos program lehetőséget teremt arra, hogy a cégek mellett a kar képzési műhelyei is bemutatkozzanak, így mechatronikai, környezetvédelmi és gépészeti programok, konferenciák is színesítik a rendezvényt. Az Ipar Napjai keretében nemzetközi konferenciát tart a Műszaki Kar Gépészmérnöki Tanszéke „6th International Scientific Conference on Advances in Mechanical Engineering” címmel, amelyre 6 országból több mint 150 regisztráció érkezett. A program során 95 előadás hangzik el. A 6. Gépészeti Szakkiállításon a gépészet teljes spektruma megjelenik a tervezéstől a gyártásig, 28 vállalat jóvoltából.

A kiállító cégek a termékeik és tevékenységük bemutatása mellett gyakornoki programokkal, diplomamunka-témákkal is készülnek, így ez kiváló lehetőséget biztosít a mérnökhallgatóknak a kapcsolatfelvételre.

A kétnapos konferencia pénteki zárónapján Anisits Ferenc magyar fejlesztőmérnök, a BMW 30 éve használt dízelmotorjának megalkotója, a Debreceni Egyetem címzetes egyetemi tanára tart előadást az egyetem Műszaki Karán 13 órás kezdettel (Debrecen, Ótemető u. 2-4. U002 terem). Az előadás címe: Műszaki akadémia a társadalom szolgálatában. A téma iránt érdeklődők Anisits Ferenc előadását élőben követhetik a Debreceni Egyetem Facebook oldalán.


Sajtóiroda - BZs