Sportolók és diákhagyományok az Egyetemi Életben

A gyorskorcsolyázó Liu testvéreket ábrázoló fotóval a címlapján jelent meg az Egyetemi Élet legújabb száma. A lapban a világhírű sportolókkal készült interjú mellett szó esik például az i-Days programja keretében meghirdetett nemzetközi hallgatói innovációs versenyről, arról, hogy miért pusztultak nagy számban a fecskék a közelmúltban és mit lehet tanulni a most indult, debreceni diákhagyományok című tantárgy keretében a Debreceni Egyetemen.

A Debreceni Egyetem ünnepélyes tanévnyitóján vette át diplomáját Liu Shaolin Sándor olimpiai, világ- és Európa-bajnok, világkupagyőztes és Liu Shaoang kétszeres olimpiai-, világ- és Európa-bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó. A fivérek a nyár eleji diplomaosztók idején edzőtáboroztak, így most jutottak hozzá okleveleikhez. Liu Shaolin Sándor a Gazdaságtudományi Karon felsőoktatási szakképzés keretében végzett kereskedelem és marketing szakon és folytatja tanulmányait angol nyelvű képzésben. Liu Shaoang szintén a GTK-n, sportszervező alapszakon szerzett diplomát – tudható meg egyebek mellett a két sportolóval készített beszélgetésből.

A ZöldlDEBBÍtŐ oldalak egyikén azzal foglalkozik a lap, hogy a Borisz ciklon miatt rengeteg fecske pusztult el a közelmúltban hazánkban. Az írás egyebek mellett kitér arra, hogy a füsti fecskék, a molnárfecskék és a partifecskék mielőtt elindulnának hosszú vándorútjukra Afrika déli részére, hiperevésbe kezdenek. Olyan, táplálékban gazdag helyeken gyűlnek össze, ahol napi táplálékszükségletük többszörösét el tudják fogyasztani, mert ez szükséges ahhoz, hogy extrém méretűvé növelhessék mellizmaikat, így képesek végigrepülni a napi 1000-1200 kilométert. A Borisz ciklon ezt zavarta meg.

Beszámol az Egyetemi Élet arról is, hogy nemzetközi hallgatói innovációs versenyt rendeznek az EIT Health egészségügyi innovációs hálózat, az i-Days programja keretében a Debreceni Egyetemen november 11-én és 12-én. A résztvevők a rendezvényen az egészségügy problémáira igyekeznek megoldásokat találni. A debreceni i-Days for Life hackathon nyitott minden, az egészségügyi innováció iránt érdeklődő, bármely szakterületről érkező egyetemista számára. Jelentkezni október 15-ig lehet. Részletek a 20. oldalon.

Megtudhatjuk az októberi lapszámból azt is, hogy idén ősszel egy teljesen új, a szabadon választható tantárgyak között felvehető kurzus indult a Debreceni Egyetemen: a debreceni diákhagyományok. Az erről szóló írás szerint Debrecen iskolatörténete a 16. század óta viszonylag jól dokumentált, tudjuk, hogy az akkor már működött városi iskola a hagyomány szerint 1538-ban került reformátori vezetés alá, így az országban ez a legrégebben, folyamatosan fennálló oktatási intézmény, amelynek szellemi jogutódja a Debreceni Egyetem. A képzésről továbbiak az egyik Nézőpont oldalon olvashatók.

A Fedezd fel Debrecen utcáit! sorozatban pedig ezúttal a debreceni Állatkert és Vidámpark történetét lehet megismerni. A cikkből kiderül például, hogy a Nagyerdő hatalmas fái között 1958 májusában nyitott meg az Állatkert, a fővárosi után az országban másodikként, majd két évvel később, 1961-ben a Vidámpark is elkészült.

A teljes Egyetemi Élet ide kattintva böngészhető.


Sajtóközpont - OCs