Orvosavató a Debreceni Egyetemen

Általános orvosokat avattak pénteken a Debreceni Egyetemen. Az ünnepségen az Általános Orvostudományi Kar több mint száznegyven most végzett magyar és külföldi hallgatója tette le esküjét és vette át diplomáját.

Mátyus László, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar dékánja ünnepi beszédében kiemelte: a most végzettek büszkék lehetnek arra, hogy tudásukat és orvosi diplomájukat az ország egyik legnagyobb, legrangosabb egyetemén és orvoskarán szerezték meg. 

-    Gyönyörű hivatást választottak. Segíteni a szenvedő embereken. Lehet-e ennél nemesebb célt választani? Útravalóként hadd bátorítsam önöket, hogy rendelkeznek azzal a modern ismeretanyaggal, amely lehetővé teszi, hogy megfeleljenek az orvossal szemben támasztott magas elvárásoknak. Ebben az ünnepi pillanatban is emlékeztetnem kell azonban önöket, hogy az elvárásoknak való megfelelés nem könnyű, állandó tanulást, önképzést igényel. Kívánom, hogy adassék meg önöknek a gyógyítás öröme, és váljanak a szó igazi értelmében vett orvosokká – tette hozzá a dékán.  

Az ünnepségen az Általános Orvostudományi Karon most végzett hatvankilenc magyar állampolgárságú és hetvenhét külföldi hallgató az eskütételt követően vette át diplomáját.   

-    Önöknek most már kötelességük lészen tudományos törekvésükkel kiérdemelt hivatásuk tekintélyét megóvni, nemkülönben szaktudományuknak és a Debreceni Egyetemnek, melynek orvosdoktorai sorába önöket ezennel beiktattuk, gyarapodását és virágzását, s ezzel hazánk javát hathatósan előmozdítani. Életük, szakmai munkájuk nehéz pillanataiban emlékezzenek az imént letett orvosdoktori esküjükre – fogalmazott Csernoch László tudományos rektorhelyettes. 

Az ünnepségen kitüntetéseket is átadtak. Balla Tímea most felavatott orvosdoktor Rektori Elismerő Oklevelet vehetett át az egyetem érdekében végzett munkájáért, tizennégy hallgató pedig DETEP oklevelet kapott a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programjában végzett tevékenysége elismeréseként (Gacsályi Noémi, Garami Gréta, Józsa Anna, Kozma Barbara, Lampé Olivér, Pásztor Dávid, Rab Péter, Szakszon Eszter, Andreeska Marija, Bradnick Carolyn Helen Grant, Ebeid Rana Abdelsattar Mansour, Mustafa Heba Yousef Hussein, Vietrov Tymur, Zohar Peleg). 


A Sántha Kálmán Szakkollégium képzési programjában vállalt kötelezettségeinek kiváló teljesítéséért Bóta Botond Gábor és Gacsályi Noémi vehetett át elismerő oklevelet. 

A kar tanácsa a Tanulmányi Bizottság és a kar hallgatóinak javaslata alapján két most felavatott orvosdoktornak adományozott Pro Facultate Iuventutis díjat kiemelkedő tanulmányi és közéleti tevékenységéért (Balla Tímea, Tymur Vietrov). A DEHÖK Elnökségi Elismerő Oklevelét Balla Tímea és Mihalkó Anna Beatrix kapta, a Hallgatói Önkormányzat Elnökének és Elnökhelyettesének Elismerő Oklevelét pedig Tymur Vietrov vehette át. 

Sajtóközpont - CzA