Éremeső Peruban, bajnokik itthon

Több számban is tenisz világbajnok lett az egyetem docense az Andok lábánál, a DEAC élsportolói pedig itthon bizonyíthatnak a hétvégi bajnoki fordulókon.

Három aranyérmet nyert a 46. Orvos Tenisz Világbajnokságon Bágyi Kinga, a Debreceni Egyetem docense. A Konzerváló Fogászati Tanszék munkatársa egyéniben, párosban és a vegyespáros 45+ kategóriában diadalmaskodott a versenyen, melyet idén Limában, a Csendes óceán partján rendeztek meg.

A listavezető Hódmezővásárhely együttesét fogadja szombaton 18 órától a DEAC Kamilla Gyógyfürdő férfi kosárlabda csapata. A vásárhelyi alakulat eddigi öt mérkőzését megnyerte, így hatalmas csata vár Ferenczi Tamás tanítványaira az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban. A hódmezővásárhelyi alakulat eddig hibátlan mérleggel áll a bajnokságban, emellett magasan a legtöbb pontot szerezték a keleti csoportban. Legutóbb a tavalyi alapszakasz ezüstérmesét lépték le majdnem húsz ponttal. Szabó Péter, Momir Genal és Vas Péter hármasa csaknem ötven pontot átlagol mérkőzésenként, de a cserepadról is rendre jó teljesítmények érkeznek.

- Roppant kellemetlen a stílusuk, sok a szabad játék, szinte mindenki több poszton is bevethető. Olyan stratégiát kell kitalálnunk, ami lehetővé teszi, hogy minél kevesebb ponton tartsuk az ellenfelet. A védekezésünkkel csak a mérkőzéseink egyes periódusaiban volt eddig gond, összességében azonban nem volt rossz, ezt a kapott pontjaink is bizonyítják. Most már a támadójátékban is szeretnénk előrelépni és a feljavuló dobószázalékkal remélhetőleg meg tudjuk nyerni a meccset – mondta előzetesen Ferenczi Tamás vezetőedző.

A DEAC női kosarasaihoz a Szolnoki MÁV Sportegyesület gárdája érkezik a következő bajnoki fordulóban: október 30-án, vasárnap 16 órától játszanak az Oláh Gábor utcai csarnokban.

Hazai pályán szerepel a DEAC férfi kézilabda csapata is október utolsó hétvégéjén. Szombaton 18.30-tól játszanak a Mezőkövesd alakulata ellen a Kecskeméti János Sportcsarnokban.

A DEAC NB1-es női futsalosai az élvonal újoncát fogadják október utolsó vasárnapján. Az egyetemi csapatban lassan gyógyulnak a sérültek, de a játékosok többsége hadra fogható. Sólyom Attila edző szerint a Göcsej ellen mindenképpen a győzelem a cél. A Göcsej négy mérkőzést játszott, kétszer győzött, ami mellett egy-egy döntetlent és vereséget tud felmutatni. A vendégek védelme igen erős, hiszen csak 9 gólt kaptak eddig, ami futsalban nem sok négy találkozó alatt. A lőtt 31 góljuk kimagasló a mezőnyben, ám csalóka, hiszen volt egy 21-1-re megnyert mérkőzésük is az ifiket Zalaegerszegre küldő miskolciak ellen. A DEAC ezzel együtt is nehéz mérkőzésre számít. A találkozót vasárnap 20 órakor rendezik a Sporttudományi Oktatóközpontban.

Hazai pályán játsszák következő bajnokijukat a DEAC férfi futsalosai is: október 31-én, hétfőn 18 órai kezdettel fogadják a SZIE gárdáját a Sporttudományi Oktatóközpontban.

Az őszi szezon finiséhez közelednek a megyei első osztályú labdarúgó bajnokság csapatai. A DEAC minden várakozást felülmúlva a tabella második helyén tanyázik, egy ponttal a listavezető Nyíradony mögött. Sáfár László együttese ahhoz a Hajdúszoboszló SE-hez látogat szombaton, mely idén még nem szerepelt hazai környezetben létesítmény-felújítás miatt. A szoboszlóiak négy győzelmet, öt döntetlent és két vereséget könyvelhettek el eddig, amivel a hatodik helyen állnak. A debreceni egyetemisták 4-1-re nyertek a legutóbbi játéknapon a Hajdúsámson ellen, kilencedik győzelmüket könyvelve el ezzel. Hogy meglesz-e a tizedik, az a szombaton 13:30-kor kezdődő összecsapáson kiderül.    

A Téglási VSE katlanjában vendégszerepel a hétvégén az egyetem másik megye I-ben érdekelt csapata, a DASE. Pöszmet Tibor és Dér István játékosai egy Sárrétudvari elleni hazai döntetlen után próbálják megszerezni harmadik szezonbeli győzelmüket, míg a házigazdák egy derecskei 2-1-es fiaskó után készülnek javításra. A két gárda még soha nem feszült egymásnak sem kupa, sem bajnoki meccs keretében, így mondhatni érintetlen terepen kell majd jól helytállniuk. A téglásiaknál eltiltás miatt egész biztosan hiányozni fog Kiss János, míg a debrecenieknél mindenki bevethető lesz a találkozón, vasárnap 13:30-tól.

A DEAC II. hazai pályán folytatja a másodosztályú labdarúgó bajnokság küzdelmeit, a Csökmői SE érkezik az egyetemi sporttelepre szombaton. Aki pusztán a táblázatra pillant, az egy alsóházi rangadót vizionálhat, hiszen kilencedik helyen álló együttesünk a tizenegyedik, azaz utolsó előtti együttest látja vendégül. Azonban ha egy kicsit a számok mögé pillantunk, láthatjuk, hogy markáns a különbség a két csapat közt. Az egyetemi futballisták a kilenc meccsen szerzett kilenc pont mellett egy +9-es gólkülönbséget is tudtak produkálni, míg a Csökmő ugyanennyi összecsapása alatt két szerzett pontra, -27-es gólkülönbségre volt képes. Katona László legénysége egyértelműen a győzelemre hajt, az ütközet szombaton 13:30-kor veszi kezdetét a DEAC pályán.

Sajtóiroda-TH