yoUDay: erre emlékezni fogunk

Minden eddiginél nagyobb színpaddal, Tankcsapda-, Republic- és Wolf Kati-koncerttel, a DEAC sportolóinak és az oDEon egyetemi színház művészeinek szórakoztató show-műsorával indította a tanévet a Debreceni Egyetem. A Nagyerdei Stadionban tartott yoUDay-re mintegy tizenegyezren voltak kíváncsiak.

Idén ötödik alkalommal rendezte meg szerda este a Debreceni Egyetem az új tanévet kezdő, az egész Európában egyedülálló, nagyszabású, látványos stadionshow-ját, a yoUDay–t. Az egyetemi összetartozás erősítését célzó rendezvény keretében sztárok is színpadra léptek. A műsor elején az egyetem több mint 100 országból érkezett külföldi hallgatói közösségét a különböző nemzetek lobogói köszöntötték.

Ezt követően Bács Zoltán az intézmény kancellárja a mintegy 11 ezer néző előtt tartott köszöntőjében arról beszélt, hogy nagyon jó ránézni a színpad előtt összegyűlt tömegre. Remélhetőleg az előttünk álló tanévre is az lesz majd jellemző, hogy megtelik élettel az egyetem – fogalmazott.

Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke kijelentette: ebben az intézményben minden egyetemi polgár olyan környezetben dolgozhat, olyan körülmények között tanulhat, és olyan tudást szerezhet, amelyre méltán lehetünk büszkék és lehet büszke magyar hazánk.

Csont István, a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke azt hangsúlyozta, hogy a hosszú távoktatás és karantén után végre ismét személyesen találkozhatnak az egyetemisták. 

A folytatásban a stadion küzdőterén felállított – a korábbiaknál nagyobb – színpadon és annak kifutóján rövidebb, hosszabb koncertet adott a Tankcsapda, a Republic, Wolf Kati, az Abrakazabra, Sári Évi, Szirota Jennifer és Gudics Máté. A speakerek szerepét a népszerű rap-duó, az Animal Cannibals tagjai töltötték be.Összesen csaknem 200 táncos szerepelt a műsorban, a Feeling Tánc és Mazsorett Egyesület, az R&B Dance Hip Hop Tánciskola, Debrecen B-boys, valamint a Piruett Tánc Stúdió produkcióinak sokan tapsoltak. Szintén képviseltették magukat a DEAC sportolói, az oDEon Egyetemi Színház és a Szent Efrém Általános Iskola Kórusának tagjai, a UDream, a Debreceni Egyetem online tehetségkutató versenyének győztesei, valamint az egyetemi sportegyesület cheerleaderei. A szervezők a hangulatot egyebek mellett a színpad mellé felállított két 110 négyzetméteres led-falon vetített képekkel, filmekkel és pirotechnikai eszközökkel fokozták. A mintegy másfél órás műsor után rendkívül látványos lézershow nyitotta meg az idei yoUDay egyik újdonságát, a csaknem egy órán át tartó, ismert DJ-ket felvonultató stadiondiszkót.

 

– Azon, hogy a program feledhetetlen legyen összeszokott csapat, sok százan több mint egy hónapig dolgoztak – ismertette a hirek.unideb.hu-val Végh Veronika színpadi show rendező. Hozzátette: a szomszédos Víztoronyban és Hallban szintén sikeres zenés kiegészítő programokat tartottak.

A közönség soraiban mindenki remekül szórakozott. Erre a yoUD-re még sokáig emlékezni fogunk. 


Sajtóiroda - OCs