Korszakalkotó agrárkutató

A debreceni agrárképzés iskolateremtő professor emeritusát, Nagy Jánost köszöntötte 70. születésnapja alkalmából az egyetem vezetése, akadémikusok, pályatársai, barátai. A nemzetközi hírű agrárkutató tovább folytatja munkáját a DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán.

- Minden alapunk meg van ahhoz, hogy a Debreceni Egyetem (DE) egy erős, multidiszciplinális háttérrel rendelkező agrárközponttá váljon, és fejlődjön tovább. Fontos, hogy az agrár- illetve az élelmiszergazdaság fejlesztésének a DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar (MÉK) és az egyetem további egységei a szektor meghatározó részei legyenek. Ez a multidiszciplinaritás az országban egyedüli módon az egyetemünk sajátja, ami korábbi vezetőknek, köztük Nagy Jánosnak köszönhető – jelentette ki Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja a MÉK Aulájában pénteken megrendezett szakmai találkozón.

Nagy János professzor emeritus a hirek.unideb.hu-nak kifejtette: a Debreceni Egyetem mindig híres volt arról, hogy tudományos eredményeit természettudományos alapokra helyezte, nemzetközi együttműködésekben dolgozott, amelyekbe a fiatalokat is bevonta.

- Mindig a jövő generációjáért dolgoztunk. Kivételes helyzetben van ma az egyetem. A 2000 –es évek egyetemi integrációjakor még csak álom volt, a modellváltás nyújtotta lehetőségekkel azonban egy nemzetközi szintű, világhírű egyetemmé fog válni az intézmény - mondta el a professzor.  

Papp Zsolt György vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár szerint a versenyképesség, a fenntarthatóság, a fejlődés elképzelhetetlen az innováció és a kutatás nélkül. A Debreceni Egyetem mindezt egy helyen összpontosítja.

- A már létrejött megállapodásai révén olyan képzéseket nyújt, amely számos ágazat számára a jövőt jelenti, felértékelődött szaktudást biztosít, e nélkül nem tudunk megfelelni az új kihívásoknak. Nagy János nemcsak a Debreceni Egyetem vezetőjeként alkotott maradandót, az agráriumra tett hatásával, a fentarthatóság, a környezettudatos gazdálkodás elősegítésével megalapozta a mezőgazdaság megújulásának lehetőségét – fogalmazott Papp Zsolt György.

Nagy János 2000 – 2004 között a Debreceni Agrártudományi Centrum elnöke, 2003-2004 között az egyetem rektorhelyettese és 2002-2003 valamint 2004-2007 között rektora volt. Harsányi Endre agrárinnovációért és képzésfejlesztésért felelős rektorhelyettes ünnepi beszédben kiemelte, hogy a Debreceni Egyetem szervezettsége és sokszínűsége Nagy János vezetése alatt példaértékűvé vált.

-  Nagy János új szemléletet hozott a debreceni agrárképzésbe. Vezetése alatt meghatározó kapcsolatok alakultak ki az intézmény és a nagyvállalatok között. A kiváló tudományos fejlesztések és az innovációs eredmények csak a gyakorlattal közösen születhetnek meg, ennek az új látásmódnak is köszönhető, hogy a Debreceni Egyetem K+F projektjeinek 50 százaléka vállalati együttműködésekben valósulnak meg – hangsúlyozta a rektorhelyettes.

A professor emeritus folytatja munkáját a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karon. Tovább irányítja a Kerpely Kálmán Doktori Iskola munkáját, valamint a nappali tagozatos hallgatók tehetséggondozó szakkollégiumát.  

- Egyetemi hallgatóból rektorrá válni, példaértékű pálya. Nagy János intézményvezetői évei alatt új lendületet kapott a debreceni agrárképzés, kutatás és oktatás. Hatása mai napig érezhető.  Korszakos személyiség, olyan tanítómester, akire a mai agrárosok felnézhetnek, büszkék lehetnek. Az ilyen nagy elődök segíthetik a MÉK kutatóit, oktatóit, hogy helyt álljanak ebben a változó világban – vélekedett ünnepi beszédében Stündl László, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja. 

Kakuszi-Széles Adrienn, a DE MÉK Földhasznosítási, Műszaki és Precíziós Technológiai Intézet vezetője emlékeztetett: Nagy János több mint 40 éves kutatói tevékenységének középpontjában a talajművelés, az öntözés, a műtrágyázás és az időjárási tényezők értékelése, komplex hatásvizsgálata állt. Számtalan könyv szerzője, társszerzője. Tudományos munkáinak száma meghaladja a 440-et, független hivatkozásainak száma az 1600-at.

A találkozó keretében megrendezett ünnepségen Pető Károly, a DE Gazdaságtudományi Kar dékánja kiemelte a GTK fejlődésben és Böszörményi úti campus fejlesztésben végzett elévülhetetlen érdemeit.


Az eseményen a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Nyíregyházi Egyetem, a Széchenyi István Egyetem oktatói, kutatói, akadémikusok, a DE partnervállalatainak képviselői köszöntötték Nagy Jánost.

Sajtóiroda - ÉE