Egyetemi önkéntesek a védekezésben

A Debreceni Egyetem is részt vesz a járványügyi tesztelésben. Az Egészségügyi Kar hallgatói Szlovákiában kapcsolódtak be a mintavételezésbe, az Általános Orvostudományi Kar hallgatói pedig Magyarországon segítik a koronavírus elleni védekezést.

Jelenleg a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar mintegy 50 ötöd- és hatodéves hallgatója vesz részt a mintavételezésben, önkéntes alapon, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az Országos Mentőszolgálattal (OMSZ) együttműködve. 
A hallgatókat az OMSZ készítette fel a szakmai feladatra, ami kiterjed a védőeszközök használatára, a beavatkozás szakmai protokolljára, a fertőtlenítésre és a szükséges adminisztrációra is.

- A járvány kezdete óta a debreceni orvostanhallgatók önkéntesként segítik a védekezést. Tavasszal több, mint 800 magyar és külföldi hallgató teljesített szolgálatot a sürgősségi osztályokon, triázsolást végeztek, illetve az OMSz munkáját is segítették. Az elmúlt időszakban ez a feladatkör kiegészült laboratóriumi minta előkészítésben való részvétellel és egyéb adminisztratív feladatok ellátásával. Ebbe a sorba illeszkedett az OMSz újabb felkérése, melynek értelmében a hallgatók kivonuló egységeket alkotnak és mintát vesznek, értékelnek három megyében. Örömmel nyugtáztuk, hogy hallgatóink azonnal jelentkeztek a felhívásra, önzetlenül segíteni akarnak - mondta a hirek.unideb.hu kérdésére Mátyus László, az ÁOK dékánja. 

A mintavételezésben való részvételt a teljesített órák arányában beszámítják a blokkgyakorlatokba vagy a szigorló évi gyakorlatokba. Az orvostanhallgatók első csoportja egy hétig segíti a járványügyi tesztelést. A munka azonban folytatódik. A pénteken kezdődő második turnusba is várják a hallgatók jelentkezését.

A Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának hallgatói a szlovákiai országos szűrővizsgálatban vettek részt az elmúlt hétvégén.

- Az Egészségügyi Kar ötven közreműködő hallgató részvételét vállalta, ehhez a Hallgatói Önkormányzattól kértem segítséget. Szombat hajnalban a rendőrség három autóbusza szállította őket, mert így tudtak megfelelő távolságot  biztosítani a hallgatók számára az utazás ideje alatt. Kora reggeltől este fél tízig voltak szolgálatban a hétvégén. A karról ápoló-, mentőtiszt-, szülésznő szakos elsősorban harmad és negyedéves hallgatók vettek részt a munkában – közölte Móré Marianna dékán.

Tizenhat szlovákiai, nagyrészt magyarok lakta településen többek között Nagytornyán, Kistornyán, Nagykövesden és Kistárkányban segítettek a hallgatók a járványügyi tesztelésben.

- Emailben, telefonon jelentkeztek a hallgatók, de az egyetemi kollégiumból is rengetegen kerestek minket, így nagyon hamar összeállt a csapat. A munka mellett rendkívül hasznos tapasztalatokkal gazdagodtunk – hangsúlyozta Sebők Martin, az Egészségügyi Kar Hallgatói Önkormányzatának alelnöke.

A szlovákiai tapasztalatok után az Egészségügyi Kar hallgatói a magyarországi tesztelésben is részt vállalnak. Az önkéntes munkára szerdáig jelentkezhetnek.

Sajtóiroda - BZ, CzA