Élni segítenek a betegeknek

A Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Nappali Kórházában a terápia fontos része a kézműves foglalkozás. A sikerélmény növeli a betegek önbecsülését, ami segíti visszailleszkedésüket a társadalomba. A gondozottak alkotásaiból most kétnapos vásárt rendeztek az intézményben.

Kerámiák, vesszőkosarak, patchwork és hímzett táskák, párnák, levendulazsákok, szőttesek, szalmadíszek- többek között ilyen termékeket készítenek a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Felnőtt Pszichiátriai Osztály Nappali Kórházának kézműves csoportjai.

Az 1991 óta működő intézményben a kreativitás a kezdetek óta jelen van a terápiában. Az alkotásokat évente többször is megmutatják a nagy közönségnek, a munkákból évente többször is rendeznek kiállítást, illetve vásárt. Idén július 30-án és 31-én a Nappali Kórház előtti téren.

- A kézműves foglalkozás a betegek számára egy kapaszkodó. Érzik, hogy tartoznak valahová, kötődnek valakihez. Az alkotás és a pozitív visszajelzés pedig rengeteg sikerélményt ad nekik, nő az önbecsülésük, ami segíti a gyógyulásukat – fogalmazott Szatmári Éva pszichiáter.

A Felnőtt Pszichiátriai Osztály speciális részlegére a betegek a fekvőosztályos kezelés után kerülnek, amikor még nem képesek visszatérni a civil életbe. A felépülés alatt itt végzik a rehabilitációs terápiát.

- Az egyénre szabott terápiában megbeszéljük, kinek mi a személyes célja, és mi ebben támogatjuk. Nagyon változóak a célok. Van, akinél az, hogy munkába álljon, másoknál az, hogy tudjon önállóan közlekedni, vagy kezelni a pénzét. A cél, hogy felkészítsük őket az önálló életre, hogy elkerüljünk egy esetleges intézeti elhelyezést. Minden az élni tanulást segíti a terápiában - ismertette a szakember.


Az orvosi kezelés mellett az egyén felépülését segítik többek között a pszichoterápiás foglalkozások a lelki gondozások is.  A Nappali Kórházban jelenleg 28-an vesznek részt a rehabilitációban.

Sajtóiroda - CzA