oDEon: Jubileumi évadtervek

20. évadát kezdi az oDEon- ZeneTheatrum. Az egyetem zenés színháza saját bemutatókkal, vendégelőadásokkal, neves hazai színészekkel, és újdonságként zenés beszélgetésekkel várja a nézőket.

Már elkezdődtek a Fame – A hírnév ára című musical próbái az oDEon-ZeneTheatrumban. A társulat ezzel a darabbal nyitja meg az új évadot augusztus 22-én.

A Debreceni Egyetem és a ZeneTheatrum Musical Színház együttműködése után a társulat az elmúlt évtől működik oDEon-ZeneTheatrumként új játszóhelyen, a Böszörményi úti campuson.

-        Társulatunk most kezdi a huszadik évadát, és a másodikat az egyetem zenés színházaként, a felújított színházteremben.  A bemutatókat, előadásokat úgy állítottuk össze, hogy azok méltók legyenek a jubileumhoz és új otthonunkhoz- mondta Végh Veronika, az oDEon produkciós vezetője az évadterveket bemutató keddi sajtótájékoztatón.

A színházteremben tavaly kicserélték a padlót és a függönyöket, festettek, felújították a színpadot. A fejlesztések idén folytatódnak, hamarosan a külső környezet, a színházterem előtti tér szépül meg.  A színházterem nem csak az oDEon otthona, a néptáncosok is itt gyakorolnak, délelőttönként pedig egyetemi előadásokat tartanak.

-        Az egyetem számára fontos, hogy minőségi körülményeket teremtsen a hallgatóknak és a dolgozóknak. Ezért történtek azok a fejlesztések, amelyek kapcsán a Debreceni Egyetem nemzetközi szinten is kiemelkedő lehetőségeket biztosít a szabadidő eltöltésére, a sportolásra- hangsúlyozta Bács Zoltán kancellár. 

Az oDEon az új évadban 6 saját bemutatóval és ismert hazai színészek szereplésével 12 vendégelőadással várja a nézőket. Fellép többek között Gálvölgyi János, Udvaros Dorottya, Ullmann Mónika, Csonka András és Kovács Patrícia, Molnár Piroska, Mucsi Zoltán és Scherer Péter.

-         A jubileumi évadban felújítjuk a három legsikeresebb produkciónkat, az István a királyt, a Hair-t és a Dzsungel könyvét. Különlegesség, hogy az István a királyt, illetve a Hair-t élőzenés feldolgozásban adjuk elő, az utóbbit angolul, magyar feliratozással, a Debreceni Egyetem könnyűzenei képzésében részt vevők közreműködésével- ismertette Csáki Szabolcs, az oDEon művészeti vezetője.

Az idei évad egyik újdonsága, hogy elindul egy könnyűzenei talkshow, ahol ismert magyar zenészekkel beszélgetnek.

-        Érdekes, az országban eddig nem látott sorozatot kezdünk el. Többek között Charlie, Balázs Fecó, Szulák Andrea és Kovács Kati sztorizik a színpadon, és a műsor közben megszólalnak az előadók legismertebb dalai az Abrakazabra kíséretével- mondta Varga Antal, a Debreceni Egyetem könnyűzenei képzésének és az Abrakazabra zenekarnak a vezetője.

Különlegesség, hogy szeptemberben egyetemi polgárok szereplésével mutatják be az Anconai szerelmesek című darabot. Az idei évadban folytatódik a Színművészeti SzabaDEgyetem. Az egyetemi előadásokon a filmkészítést járják körbe. 

Sajtóiroda - CzA