„Együtt vagyunk”

A Debreceni Egyetem és a város összefogásával telefonos lelkiegészség-szolgálat indult a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került debreceniek lelki támogatására. Az „Együtt vagyunk” elnevezésű programban szakemberek várják a lelki támaszra szorulók hívását.

A koronavírus-járvány miatti bezártság, az egyedüllét megviseli az embereket, különösen egy családi ünnepen. A lelkileg is megterhelő időszakban indította el a város és az egyetem közösen a telefonos lelkiegészség-szolgálatot- jelentették be a debreceni önkormányzat csütörtöki sajtótájékoztatóján. A segítséget kérők a 06-52-517-622 és a 06-52-517-644 számot hívhatják. A hívásokat napi 8 órában 8 és 16 óra között fogadják minden nap, -hétvégén és ünnepnapokon is-,  a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet munkatársai. Védőnők, mentálhigiénikusok, iskolaorvosok és végzős orvostanhallgatók teljesítenek szolgálatot.

- Nagy volt az igény a szolgálat elindítására, hiszen azt tapasztaltuk, hogy a város szociális vonalaira érkező hívások nagy részében a telefonálók aggodalmukat, félelmeiket szerették volna megosztani. Azt szeretnénk megmutatni, hogy senki nincs egyedül a szorongásával, mindenkit meghallgatunk és segítünk annak, aki aggódik és fél ebben a helyzetben- tájékoztatta a hirek.unideb.hu-t Papp Csaba, a DE KK Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet megbízott igazgatója.

A szakmai hátteret a DE Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Felnőtt Pszichiátriai Osztályának munkatársai biztosítják. Amennyiben a hívásokat fogadók úgy ítélik meg, hogy a telefonálónak komolyabb segítségre van szüksége, és ezt igényli is, akkor második lépcsőben, a kórház szakemberei hívják vissza. Hétközben a Varga utcai pszichiátriai szakrendelő munkatársa, hétvégén a pszichiátria osztály ügyeletesei állnak a lakosok rendelkezésére. Végül az ellátórendszerbe is bekerülhet a segítséget kérő.

- A pszichés állapot befolyásolja a test, az immunrendszer működését is. Ezért  különösen fontos ebben az időszakban, hogy figyeljünk a mentális egészségre. Főleg az idősebbeknél felerősödhet a szorongás, a magány, a bizonytalanságérzés. A telefonos lelkisegély-szolgálattal elsősorban nekik szeretnénk segíteni. Fontos számunkra, hogy ebben a munkában önkéntesként a Debreceni Egyetem végzős orvostanhallgatói is részt vesznek- hangsúlyozta Móré Csaba, a DE Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Felnőtt Pszichiátriai Osztályának osztályvezető főorvosa.

A szolgáltatás a hívók számára visszahívást ajánl fel, hogy a költségek ne a hívót terheljék. A cél az, hogy egyetlen debreceni se maradjon lelkileg egyedül a járvány időszakában, és ha csak telefonon, de mindenki lelki támaszt kaphasson.

Sajtóiroda - CzA

Fotó: Miskolczi János