A tanév első Szenátusa

Új rektorhelyettest választottak, tudományos főigazgatói megbízást adtak át, valamint új klinikák létrehozását támogatta a Debreceni Egyetem Szenátusa szeptember 26-ai ülésén. Több szabályzatot is módosítottak a Szolnok Campus integrációja miatt.

- Az egyetem meghatározó innovációs partnere, a General Electric (GE) közvetítésével egy különleges szövetség tagjává vált az egyetem: a GE, a Massachusetts Institute of Technology és annak egészségügyi partnere, a Harvard University társaságában. A tervek szerint az MIT három innovációs hubot hoz létre Európában, közülük az egyiket Debrecenben – jelentette be Szilvássy Zoltán a Debreceni Egyetem Szenátusának szeptember 26-ai ülésén.

A rektor kitért a Kínai (Fujian) – Magyar Gazdasági és Kereskedelmi Konferenciára, ahol a Fujian Chuanzheng Communications College kínai intézménnyel való együttműködésről szóló plakettet kapott a Debreceni Egyetem.

Bács Zoltán kancellár beszámolójában kiemelte a Varga Mihály miniszterrel folytatott tárgyalásokat, mely nyomán az egyetem működésének támogatására Finanszírozási és Tőkeprogram Kabinetet hoznak létre – a korábban alapított Műszaki és Informatikai Képzésfejlesztési Kabinet, valamint Multidiszciplináris Agrár- és Élelmiszeripari Kabinet mellett.  Utóbbi kapcsán a kancellár megjegyezte: fontos mérföldkő volt a 17-ei tanácskozás, amikor az agrárkabinet Jakab István parlamenti alelnök meghívására, Nagy István miniszter részvételével a Parlamentben ülésezett.

Bács Zoltán bejelentette, hogy az egyetem egy Multidiszciplináris Egészségipari Kompetenciaközpont létrehozására pályázik a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal hazai forrásból kiírt tenderén. A konzorciumvezető DE mellett a Richter, a General Electric, a Tungsram, a KITE és a Fluart dolgozik majd együtt a komplex – a mezőgazdaságtól a gyógyszeriparig terjedő – programban.

Dobránszki Judit kapott megbízást az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság tudományos főigazgatói feladatok ellátására 2022. szeptember 30-ig. Támogatta a Szenátus Ailer Piroska pályázatát a műszaki innovációért és képzésfejlesztésért felelős rektorhelyettesi feladatok ellátására 2019. október 1-től 2022. április 30-ig.

A testület több szabályzat módosításáról is döntött, így például változott a DE Szervezeti és Működési Szabályzata, valamint több kar működési rendje. A szolgáltató és igazgatási egységként létrehozott Táplálkozástudományi Intézet a jövőben a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar keretein belül folytatja működését.

A Kancellária ügyrendjének módosítása nyomán az Informatikai Biztonsági Központ közvetlen kancellári irányítás alá került, az Adatbiztonsági Központ neve Adatvédelmi Központra módosult, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Agrár és Gazdálkodási Szak- és Felnőttképzési Intézete átkerült a Kancellária szervezeti keretei közé, és Továbbképzési Központ néven folytatja tovább működését.

A DE Szolgáltató és Igazgatási Egységeinek Működési Rendjének módosítása révén 2020. április 1-jei hatállyal a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház és a Klinikai Központ egyes egységeinek összevonásával létrejön a Reumatológiai Klinika és a Traumatológiai Klinika.

A Szolnok Campus integrációja miatt a testület szavazott a Gazdaságtudományi Kar 2019/2020. tanévi képzési programjának módosításáról is.


A Szenátus tagjai elfogadták a Debreceni Egyetem 2019. évi vagyongazdálkodási tervét, illetve utólagosan jóváhagyták az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetségével, a Magyarságkutató Intézettel, a Fujian Chuanzheng Communications College (Kína) intézménnyel és a Saint-Petersburg State University (Oroszország) intézménnyel kötött együttműködési megállapodásokat.

Sajtóiroda - TPL