Kihelyezett mérnökképzés Erdélyben

Gépészmérnök és vidékfejlesztési agrármérnöki alapszakokon, illetve szakirányú továbbképzési szakokon indít kihelyezett képzést a Debreceni Egyetem a Partiumi Keresztény Egyetemen. A képzés támogatásáról az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társasággal kötött megállapodást a DE.

- A Debreceni Egyetem és jogelőd intézményei az oktatás mellett indulásuk óta mindig is fontos küldetésüknek tekintették a környék gazdasági, társadalmi fejlődésének előremozdítását, ez a cél magában foglalja a határon túli magyar területek támogatását is. Ennek szellemében határozott az intézmény a kihelyezett képzések indításáról – más határon túli városok mellett – a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen – idézte fel az együttműködési megállapodás aláírása kapcsán Csernoch László.

A Debreceni Egyetem rektorhelyettese kifejtette, hogy az intézmény az alapszakoktól a posztgraduális oktatásig valamennyi képzési szinten tervez közös munkát: a debreceni oktatók a képzések megszervezésében, lebonyolításában és az oktatók tapasztalatcseréjének elősegítésében is közreműködnek. A tervek szerint jövő szeptemberben indul a kihelyezett képzés Nagyváradon gépészmérnök és vidékfejlesztési agrármérnöki alapszakokon, valamit térségturisztikai menedzsment és magyar nemzeti örökség szakirányú továbbképzési szakokon.

Pálfi József, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem rektora elmondta, hogy a képzésindítás mérföldkő az intézmény életében, hiszen korábban csak a bölcsészet- és a gazdaságtudományi, illetve a művészeti oktatásban működtek együtt.

- Ezek hiánypótló kurzusok, hiszen az erdélyi fiatalok jelenleg nem tudnak ilyen műszaki és természettudományi szakokon magyarul tanulni. Éppen ezért nagy reménnyel tekintünk a közös munka elé. Ha az alapszak beváltja a hozzá fűzött reményeket, akkor mester-, illetve doktori képzést is indítanánk a jövőben – jelentette ki Pálfi József.

Köllő Gábor, az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság elnöke arról beszélt, hogy szervezetük célja a romániai magyar műszaki és természettudományos szakemberek tevékenységének összehangolása, tudományos ismereteik bővítése, szakmai továbbképzése és szakmai kapcsolatainak ápolása. Az EMT tagjai között számos magyar szakember van, aki részt tud venni a nagyváradi képzésben, s a további oktatási fejlesztések megvalósításában.

Mankovits Tamás, a DE Műszaki Kar Gépészmérnöki Tanszék tanszékvezetője kitért rá, hogy a karnak több éves kapcsolata van az EMT-vel, hiszen a társaság több tudományos konferencia, köztük az Országos Gépész Találkozó szervezője, utóbbiban a Műszaki Kar három éve társszervezőként működik közre.


A pénteken aláírt megállapodás célja, a műszaki és természettudományos alap-, mester és doktori képzés elősegítése, közös tudományos és kutatási célok meghatározása, tudományos és szakmai információk cseréje, megosztása, oktatási anyagok közös kidolgozása, konferenciák közös rendezése, diplomamunkák, PhD-értekezések elkészültének támogatása, műszaki és természettudományi területen szakemberek nemzetközi versenyképességének elősegítése.

Sajtóiroda - TPL