Fiatal Diabetológusok Fóruma a Debreceni Egyetemen

Az 1-es és 2-es típusú cukorbetegség korszerű diagnosztikájáról és kezeléséről, a szövődmények – különösen a társuló kardiovaszkuláris betegségek – ellátásáról, valamint a gyermekkori, sürgősségi és időskori gondozás speciális kihívásairól tanácskoztak a résztvevők a Fiatal Diabetológusok Fórumán a Debreceni Egyetemen. A pénteken kezdődött kétnapos program célja a diabetológia iránt elhivatott fiatal szakemberek továbbképzése, a szakmai kapcsolatépítés, illetve a jövőbeni szakmai és tudományos együttműködések megalapozása volt.

-    A klinikai integráció eredményeként a Debreceni Egyetemen működik Magyarország legnagyobb fekvőbeteg-ellátó intézménye: mintegy nyolcezer munkatárssal, több mint 3000 aktív ággyal és három klinikai campusszal. Az integráció célja a betegellátás minőségének javítása és a betegutak átláthatóbbá tétele volt, amely törekvések jelentős részben meg is valósultak. A szakmai fejlődés kitűnő példája a Belgyógyászati Klinika struktúraváltása, különös hangsúllyal az anyagcsere-betegségek ellátásának fejlesztésére. Új szakmai profilok és vezetők kinevezése révén a diabetológia is új lendületet kapott, amelynek méltó bizonyítéka ez a kongresszus is – fogalmazott köszöntőjében Szabó Zoltán professzor, a DE Klinikai Központ elnöke a Fiatal Diabetológusok Fórumának pénteki megnyitóján.  

A kétnapos szakmai programot a Magyar Diabetes Társaság és szakmai házigazdaként a Debreceni Egyetem Belgyógyászati Intézet Anyagcsere Betegségek Tanszék rendezte.  

-    A fiatalok mozgósítása mindig is kulcskérdés volt a diabetológiában. A kezdeti, tapasztalatcserére épülő találkozókat mára a patofiziológiai és a farmakológiai ismeretek robbanásszerű bővülése átformálta, az új hatástani csoportok, indikációk és folyamatosan megújuló szakmai irányelvek miatt ma már elsősorban a rendezvény továbbképző jellege dominál. A tudományos és klinikai eredményekkel való lépéstartás alapvető szakmai elvárás. Ebben a dinamikus fejlődésben a Debreceni Egyetem meghatározó szerepet tölt be: a magyar diabetológia élvonalában, következetes építkezéssel és eredményes munkacsoporti tevékenységgel járul hozzá a szakma előrehaladásához – hangsúlyozta Lengyel Csaba professzor, a Magyar Diabetes Társaság elnöke. 

A Fiatal Diabetológusok Fóruma átfogó képet adott a résztvevőknek a cukorbetegség (diabetes mellitus) etiológiájáról, a legfrissebb epidemiológiai adatokról, a korszerű diagnosztikáról, a számos szervet és szervrendszert érintő szövődményekről, a korszerű terápiás lehetőségekről, a diabéteszhez kapcsolódó sürgősségi állapotokról és azokról a ritkább megjelenési formákról, melyek azonosítása és kezelése sokat fejlődött az elmúlt években.  

-    Megtisztelő, hogy ebben az évben a Magyar Diabetes Társaság a Debreceni Egyetemet jelölte ki a rendezvény helyszínéül, és a program szervezését, lebonyolítását az itt dolgozó kollégákra bízta. Köszönöm Sztanek Ferenc egyetemi docens mint társszervező segítségét, aki a Magyar Diabetes Társaság ifjúsági bizottságának vezetője és a Magyar Diabetes Társaság részéről a Fiatal Diabetológusok Fórumának felelőse. Úgy vélem, hogy ezzel a felkéréssel a szakma elismeri az intézményben az elmúlt években a diabetológia területén végzett gyógyító és kutató munkánkat, azt a fejlődést, amit részben a kollégák elkötelezett munkájának, részben az infrastruktúra fejlesztésének köszönhetünk. Reményeink szerint a rendezvény tovább erősíti a Debreceni Egyetem pozícióját a diabetológia területén – mondta el Harangi Mariann egyetemi tanár, a DE KK Belgyógyászati Klinika Anyagcsere Betegségek Részlegének vezetője, a rendezvény egyik főszervezője.

Harangi Mariann hozzátette: a diabetológiában az utóbbi évtizedben jelentős fejlődés zajlott a kezelések területén is. Míg korábban a vércukorszint hatékony csökkentése volt a cél, ma már a szövődmények, elsősorban a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatának csökkentése, a hipoglikémiás epizódok elkerülése és a beteg életminőségének javítása legalább ennyire fontos. 
Az 1-es típusú cukorbetegek esetében a folyamatos szöveti vércukor-monitorozás, illetve az ehhez kapcsolódó automatikus inzulinadagolást biztosító inzulin pumpák alkalmazása jelentett óriási előrelépést. A 2-es típusú cukorbetegek esetén új, a betegség lefolyását módosító gyógyszereket (disease modifying drugs) vezettek be, melyek a vércukorcsökkentésen túl többek között a testsúlycsökkentésben, a szív- és érrendszeri szövődmények kockázatának mérséklésében, a cukorbetegséghez gyakran társuló zsírmáj betegség, a krónikus vesebetegség kezelésében is hatékony segítséget nyújtanak. 

Az új terápiás lehetőségek megvitatása mellett a rendezvényen kiemelt hangsúlyt kapott a társuló kardiovaszkuláris megbetegedések témaköre. A diabetes mellitus ugyanis az egyik legfontosabb kardiovaszkuláris kockázati tényező, ezért a cukorbetegek gondozása során a szív- és érrendszeri szövődmények rendszeres szűrése alapvető fontosságú.  


A szakmai fórumra az egész országból érkeztek fiatal orvosok és szakorvosok, akik belgyógyászat, endokrinológia szakvizsgájukhoz vagy diabetológia licensz vizsgájukhoz kaphattak hasznos információkat a rendezvényen. A kétnapos programon a diabetológia, kardiológia, gasztroenterológia, sürgősségi orvostan, nephrológia, gyermekgyógyászat és szemészet területén a régió legkiválóbb vezető szakemberei tartottak előadásokat. 

Sajtóközpont - CzA
Last update: 2026. 02. 23. 13:07